Helytörténet

2019.07.27. 19:00

Radvánszky József, a nótaszerző katolikus pap

A reverenda viselőit általában kimért, komoly, csak magasröptű eszmékkel foglalkozó emberekként tartja számon a köztudat.

Mészáros Géza

Radvánszky József korabeli fotója.

Forrás: Damjanich János Múzeum

Hétköznapi öltözetük nevének, a reverendának a fordítása is azt jelenti: tiszteletre méltó. Ettől függetlenül, többségük nagyon is két lábbal a földön álló, a vidámságot sem megvető alkat volt, ami nélkül talán nem is tudtak volna boldogulni a hétköznapokban.

Szolnokon is akadt, aki nemcsak értékelte, hanem szolgálta is a vidámságot, egy mára sajnos erősen háttérbe szorult műfaj, az érdemtelenül lesajnált magyar nóta művelésével.

Nagyapáink korában még nagy becsülete volt ennek a műfajnak, szerzői között prímástól a huszárkapitányig a legváltozatosabb rendű, rangú embereket lehetett találni. Így valójában Radvánszky József szolnoki ferences rendi barát, majd az 1925-ben átadott szolnoki Eötvös téri szegényház egyik papja sem rítt ki közülük.

A feltehetően ősi nemesi családból származó Radvánszky József 1873-ban Gyöngyösön, ottani középiskolai tanulmányai végeztével lépett a ferences rend növendékei közé. 1896-ban szentelték pappá, s már ekkor is kitűnt a zene iránti fogékonyságával.

1905-ben került Szolnokra, ahol haláláig, negyvenkét éven át szolgált. Közben két szerencsétlen lábtöréstől megrokkanva kivált a rendből és a váci egyházmegye világi papjaként, az úgynevezett Szegények Otthonában, a mai Szent József-plébánián szolgált lelkészként.

Eleinte az ottani kis kápolnában ténykedett, majd az 1933-ban felszentelt Jézus Szíve templomban is misézett. Közben kedves foglalatosságai közé tartozott a nótaszerzés, dalaival a város és a megye határán túl nyúló hírnevet szerzett magának.

Radvánszky József korabeli fotója.
Fotó: Damjanich János Múzeum

Olyan neves kiadók bocsátották közre munkáit, mint a Bárd, a Rózsavölgyi és Társa, de volt olyan daloskönyve, mely szolnoki barátai jóvoltából jutott el a nótakedvelőkhöz. A pap-dalköltő nyomtatásban megjelent munkái: Dalok a magányból, Búzavirágok, Megválás, Nefelejcsszirmok, Vándor- fecskék, Síró nóták, Tavaszi napsugarak, Márciusi ibolyák, Őszi álmok és végül a barátai által kiadott Nótás Album.

A zene mellett más területeken is részt vett a város kulturális életében. Dolgozott a Katholikus Élet, továbbá a Tiszamellék és Magyar Nép című lapoknak, emellett a Katolikus Legényegylet elnöki, illetve a ma is létező Verseghy Kör alelnöki tisztét is betöltötte. Radvánszky József 1947-ben hunyt el Szolnokon, s az itteni temetőben helyezték végső nyugalomba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában