GALÉRIÁVAL

2019.09.01. 19:55

Fergeteges koncertek dübörögtek a Provakáción

A szervezők népszerű fellépők sorával várták a szolnoki Provakációra kilátogató közönséget. A háromnapos rendezvény sok érdeklődőt vonzott, méghozzá a legváltozatosabb korosztályokból. Családok, baráti társaságok érkeztek a helyszínre, hogy együtt szórakozzanak kedvenc előadóik koncertjén. A hangulat pedig végig remekül alakult.

Szabó Lilla Laura

Az első napon a Bikini és Fenyő Miklós ismert dalai csendültek fel a Tisza-ligetben, később pedig a Deák Bill Blues Band és Hobo közös produkcióját hallgathatták meg a fesztiválozók. A második napon Horváth Tamás hangolta a közönség jó kedvét, amit a Wellhello, majd az idén tizenöt éves Halott Pénz koncertjei fokoztak. Akik pedig még szívesen maradtak táncolni, szórakozni, azok számára Bárány Attila lemezlovas pörgette a talpalávalót.

A harmadik napon a rock zene szerelmeseinek kedveztek. Olyan nevek álltak színpadra mint a Zorall, Ganxta Zolee és a Kartell és a Tankcsapda. Utóbbi banda szintén születésnapos, harminc éve alakult meg. Éjfél után a tízéves jubileumukat ünneplő szolnoki RetroZóna adott fergeteges koncertet. A kis színpadon feltörekvő együttesek dalait hallgathatták az érdeklődők.

A helyszínen több ezren fordultak meg a fesztivál ideje alatt. A rendezvény területén érintős megoldással fizethettek az ételekért, italokért. Ez a rendszer jelentősen megkönnyítette a vásárlást és gyakran csökkentette a sorban állások idejét is. Az időjárás szintén kegyes volt a Provakáció résztvevőihez, méltón búcsúztathatták a nyarat a liget fái között, egy remek könnyűzenei fesztiválon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában