JÁSZKARAJENŐ

2020.01.10. 11:30

Kiadványt készítenének a falu értékeiről

Idén is megrendezi a faluban hagyománnyá vált programjait a Karai Örömút Egyesület. Az egyes eseményekre történő előkészületek már zajlanak. Budai Sándor, az egyesület elnöke kiemelte, rendezvényeik menetrendje részben kialakult.

Hartai Gergely

– Az évet mindig egy történelmi témájú visszatekintéssel kezdjük. Ezúttal, február végén, a művelődési házban a Trianoni békeszerződés századik évfordulójára emlékezünk. Egy kiállítással készülünk korabeli újságok és különböző írásos anyagok bemutatásával – részletezte a vezető.

Hangsúlyozta, más eseményekkel is színesítenék az idei esztendőt. Gasztronómiai rendezvényükön idén a helyi ízek, az aszalás és a befőzés kerülnek előtérbe, valamint a kevéssé ismert konyhai praktikákat mutatnák be az érdeklődőknek. Megtudhattuk, ismét megrendezik az örömút programot, és hagyományos eseményüknek, a Hazanézőnek is otthont ad a falu, amikor is az elszármazott jászkarajenőieket várják a karai búcsúra.

A hagyományőrző egyesület a programszervezés mellett pályázataira koncentrál.

– Már benyújtott pályázatunk arról szól, hogy az eszközkészletünket javítsuk. Azaz, hogy legyen saját nyomtatónk, számítógépünk, fénymásolónk. Szeretnénk ugyanis megfelelő módon előkészíteni és igényesen bemutatni a programjainkat.

Ezenkívül készítenénk kiadványokat is, melyek a települést, az egyesületet, illetve az út menti keresztjeink történetét, a keresztjárást mutatnák be. A későbbiekben pedig arra összpontosítunk, hogy felújítsuk a székhelyünket – vázolta elképzeléseiket Budai Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában