JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY

2020.01.10. 11:30

Megújul a régi, romos iskolaépület

Több beruházás kivitelezése is zajlik a településen, melyek célja, hogy még élhetőbbé tegyék a községet.

Illés Anita

Ezek egyike a negyven éve nagyon rossz állapotban lévő régi, romos iskolaépület felújítása, ami a közelmúltban kezdődött el a település központjában. Szarvák Imre polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy tízmillió forint pályázati támogatásból elindult a külső felújítás, amit majd belső rekonstrukció követ.

A helyiek régi álma, hogy az egykori egyházi iskolaépület végre újjászülessen, és szebbé tegye a településképet. Mint azt megtudtuk, a létesítmény a jövőben majd civil közösségi házként funkcionálhat, ahol a jászalsószentgyörgyi civil szervezetek, klubok kapnak helyet.

A polgármester kiemelte, a településen folyamatosak az útfelújítások. Az önkormányzat korábban tizenötmillió forintot nyert a Belügyminisztérium pályázatán a Kölcsey utca felújítására, aminek kivitelezése szintén zajlik. A húszmilliós projekthez a község öt millió forint önerőt biztosít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában