Visszaemlékezés

2020.02.13. 06:45

Már csak a kápolna mesél az egykori mezőhéki uradalomról

Azt mondják, mindennek van története. Ám sajnos egyre kevesebben tudják elmesélni a múlt ködébe vesző romok, tárgyak históriáját.

Szabó Lilla Laura

Pedig egykor ezek is a mindennapok részét képezték. Megyénk szintén bővelkedik ilyen épületekben, helyszínekben. Mezőhéken áll egy kápolna, mely egykor a pompás, gazdag élet központi eleme volt...

A településen évtizedekkel ezelőtt igen tehetős dinasztia élt. A Kövér família örmény származású, jó kereskedői vénával megáldott ősei pompás életet alakítottak ki a községben. Fényűző úri lak, jégverem, állatok és még cselédsor is akadt a mesebeli birtokon.

Ezek a helyszínek és képek kissé megkopva bár, de még élnek a szolnoki Jenei Ottóné Irén emlékeiben. Olvasónk, akit a legtöbben Irénke néninek hívnak, egy korábbi cikkünk kapcsán jelezte, hogy kötődik az egykori családhoz. A szülei az uradalomban dolgoztak, ő maga pedig kislányként ott játszott a többi gyerekkel.

Jenei Ottóné Irén a szüleiről készült régi felvételt mutatja
Fotó: Szabó Lilla Laura

– Még az úri csemetékkel is! – emelte fel az ujját, hogy nyomatékot adjon a dolog jelentőségének. Hozzátette, édesapja a gépek karbantartásáért volt felelős személy. Így főgépészként rangban magasabban állt a többi ott dolgozó felett.

– A cselédek lakrészei párhuzamosan kialakított házakból álltak. Emlékeim szerint két sorban tizenöt-tizenöt hajlékkal. Ha bement az ember, egy nagy konyhába lépett, két oldalt egy-egy családnak jutott hely. Mi kiváltságosak voltunk, édesapámnak ugyanis egy külön házat adtak – részletezte a hölgy. Az épületben padló és villany is volt, valamint két szoba. Ez a cselédsori otthonok komfortjához képest luxusnak számított.

– A szolgálóknál nem volt világítás, padlózat. Persze azért ezekben a földes helyiségekben is rendet tartottak, éltek valahogy. Édesanyámat, aki háztartásbeli volt, nagyságának szólították. A házunkban jó néhány hasznos holmi akadt, így többek között varrógép is. Időnként bekopogtattak hozzá, hogy „Nagysága, meg tudná varrni ezt?” Ő pedig készséggel segített. Azt mondjuk nem igen tudom, hogy miért szólították így, hiszen a szüleim nem éreztették senkivel, hogy kiemelkednének közülük. Jó kapcsolatot ápoltak mindenkivel, tisztelték egymást és az összes munkát, amit végeztek – idézte fel az egykori mindennapok pillanatait. Arról szintén beszélt, hogy a főúri család fejét jó gazdaként tartották számon.

A pompás Kövér-kastély fénykorában
Fotó: Kiszely-Tóth Anett

Szépen bánt az emberekkel, sőt, ha valakinek volt állata, engedte, hogy a sajátjai között éljen. Arról ugyanúgy gondoskodtak.

– Mi például tehenet is tartottunk. Anyukám gyakran adott tejet a cselédsori asszonyoknak – tette hozzá. A gépésztechnikus családfő egy teljes gépműhelyért felelt. A masinák nagy kincset értek, komoly felelősség volt felügyelni őket. Az áramfejlesztő külön kiemelkedett a sorból, hiszen ez látta el a főúri otthont és a főgépész családi házát is.

– A kastély pompás és fényűző volt. A család kereskedő ősei egykor az üzletből gazdagodtak meg. Mezőhékre viszont már egy mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozó generáció érkezett. Az uradalom főépületét még az 1860-as években építették. Én hatéves forma voltam, amikor ott éltünk, az 1940-es évek derekán – idézte fel Irénke. Testvérével együtt gyakran hívták játszani a hatalmas, kétemeletes épületbe. Emlékei szerint a családnak volt egy nyolc év körüli lánya, valamint egy ötéves kisfia.

A pompás Kövér-kastély fénykorában
Fotó: Kiszely-Tóth Anett

– Sajnos a nevekre már nem emlékszem. Csak a fiúcska becenevére. A dada „Apacikának” szólította. Annyira rossz evő volt, hogy mindig szaladgálnia kellett utána a falatokkal. Rendszerint egy gyönyörű tálcán hozta az uzsonnát és a kakaót, ebből persze mi is kaptunk. Apacika viszont nem akart enni, csak nagy nehézségek árán lehetett belediktálni egy-két katonát – mondta nevetve.

– Volt egy nagy játszószoba, tele játékokkal, mesekönyvekkel. Még egy hintát is felszereltek, sok időt töltöttünk itt. Nyaranta kimehettünk az udvarra, de csak a kerítésig! Azon kívül nagy területen kenderföld terült el. A dada mindig a lelkünkre kötötte, hogy ki ne merjünk menni oda, mert eltévedünk! – emlékezett vissza. És ugyan egy-két csínytevést elkövettek, ezt a komoly szabályt nem szegték meg soha. Irén és testvére sok időt töltött az „úri gyerekekkel”. Ám ugyanúgy szívesen játszottak a cselédsori lurkókkal is. Akik azonban nem vegyülhettek a birtok urának csemetéivel...

– Mi valahogy mindkét „világba” bejáratosak voltunk. A porban és a sárban legalább olyan jó mókákat tudtunk kitalálni, mint a gazdagon berendezett játszószobában. Bár édesanyánk sokszor nem örült, amikor koszos ruhában és cipőkben kerültünk elő. De a gyerekek már csak ilyenek... – nyugtázta kedves mosollyal. Az egykori jégverem emlékeit szintén felidézte. Az élelmiszer hűtésére ott tárolták a fagyott vizet. És persze ott volt a kripta. A birtok egyetlen eleme, mely ma is áll még.

– A háború után sok mindent kifosztottak, többek között azt is. Az egykori uradalmi épületet évről évre egyre jobban lelakták. Mi visszaköltöztünk Kenderesre, eredetileg egyébként is onnan származunk. Az egykori birtok pedig idővel a feledés homályába merült és csak a sírkápolna maradt meg... – részletezte sóhajtva. Az évtizedek múlásával a helyiek szerették volna, ha a történelem legalább eme darabkája megmarad az utókornak.

A kis kápolna egyik dísze a felújított oltár
Fotó: Kiszely-Tóth Anett

Így Kiszely-Tóth Anett történész-levéltáros, kulturális örökség szakember segítségével megmentették az utókornak, valamint a család történetének is utánajártak.

– A gyergyószentmiklósi Kövér családot a Csanád vármegyei nemesi családok jegyzéke örmény eredetűnek írja. A nemesi címet még Mária Terézia adta nekik, a tizennyolcadik század végén. A Kövérek dinasztiája az 1930-as évekig vezette a birtokot. Innentől váltakoztak a tulajdonosok, negyvennégyben Szarka (II) Gyula főispáni titkár kezébe került, később államosították – sorolta a feltárt tényeket a szakember.

Annyi azonban bizonyos, hogy az egykori kastély valóban mesebeli volt, és a kor lehetőségeihez mérten modern berendezésű kúriának számított.

– A pompás, historizáló stílusú épület minden téglája viselte az építtető monogramját. Kövér János után tehát a KJ-t. Idővel vízvezeték-hálózat, saját áramfejlesztő telep, központi fűtés, bálterem, színházterem és hat angol toalett szolgálta a kényelmet. Sőt! Három mélyített fürdőt is kialakítottak – részletezte Kiszely-Tóth Anett.

Hozzátette, a temetkezési sírkápolnát szintén úgy alakították ki, hogy a vallásos hívek itt gyakorolhassák az istentiszteletet. Így a búcsúztató szertartások mellett az egyházi ünnepek megrendezésére is szolgált. Ugyan hosszú ideig várta sorsára hagyva, hogy megmentsék az enyészettől, végül sikerült helyreállítani. A helyiek ma településük egyik fontos értékeként tartják számon.

Egy letűnt kor emlékét őrzi az épület

A kastély az államosítás utáni évtizedekben változatos szerepeket kapott. Az épületben óvoda, bölcsőde, tejbolt, cipészet, de még kocsma is működött. Végül ezerkilencszázhatvanban lebontották. Egyedül a kápolna tartott ki, ám az is igen rossz állapotban volt már. Az utolsó pillanatban, 2007-ben, egy pályázat nyomán lehetőség nyílt feljavítani az épület szerkezetét és állagát. A helyiek és a szakemberek a következő években azon dolgoztak, hogy kiállító térként mutathassák be az érdeklődők előtt. Helyreállították az oltárt, és a család, valamint uradalmuk relikviáiból is elhelyeztek néhányat. A Kövér Sírkápolna Múzeum 2017-től várja a látogatókat.

 

Ezek is érdekelhetik