szemetelők

2020.03.19. 11:30

Illegális lerakót számoltak fel Tiszasas határában

Megyeszerte problémát okoz az önkormányzatoknak az illegális szeméttelepek felszámolása. A település közigazgatási területéhez tartozó helyszíneken ugyanis a költségvetésnek kell kigazdálkodnia a szemét elszállításának díját. A tiszazugi önkormányzatok is hasonló problémával küzdenek, közülük Tiszasason az elmúlt hetekben rendezték a település külterületét.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

– Felhívást kaptunk a környezetvédelmi hatóságtól, hogy a település külterületén illegális szemétlerakat található – mondta Vágner István, Tiszasas polgármestere. – A felméréskor volt egy kis kavarodás, hiszen pont a Bács-Kiskun megyével határos területen volt elszórva a szemét. A szociális programban is benne van, hogy ha észleljük, akkor meg kell semmisítenünk a hulladékot – magyarázta.

A felszámoláskor minden esetben megpróbálják kideríteni az eredetét. Az önkormányzat munkatársai és a helyi közmunkások a hulladék egy részét gumikesztyűvel nézték át, hátha a szemetelő nyomára bukkannak. Ha kiderítik, felszólítják, és a szállítás költségeit is kifizetteti az önkormányzat.

– A főleg építési törmelékből és kommunális hulladékból álló szeméthalom nagy része láthatóan egy fürdőszoba-felújításból keletkezett. Volt WC, mosdókagyló, de összetört csempe is. Emellett került az út szélére ágybetét, ágykeret, minden, ami a kukába nem fér bele. Persze ez nem minden, mert akadt közte veszélyes hulladék is. A palát az azbeszt miatt külön kellett leadni, ezt Kecskemétre szállítottuk, erről mérlegjegyet kértünk, és igazoltuk a hatóság felé a leadott mennyiséget. Fontos bizonyítani, hogy valóban megszüntettük és nem elástuk vagy elégettük a hulladékot – részletezte a falu vezetője.

Állandó problémaként jelenik meg a faluban az illegális hulladék kérdése, hiszen sokak nem hajlandóak megfizetni a szemétszállítás költségeit, pláne, ha építési törmelékről van szó. A település környékén néhány hely van, amit ismeretlenek hulladéklerakóként használnak. Tíz hektárnyi szőlő terül el a külterületeken, azok bejáratához hordják a főleg építési törmelékből álló szemetet.

– Most úgy rendeztük a földterepet, hogy nehezebben tudjanak hozzáférni, árkot is húztunk – fejtette ki a polgármester, hozzátéve, hogy a domb felszámolása kétszázezer forint pluszköltséget jelentett az önkormányzatnak.

Nem tudják fülön csípni a szemetelőket

– Bogarason a legkatasztrofálisabb a helyzet. Több esetben előfordult a magánterületeken, hogy a homokos talajba árkot ástak, és a helyét szeméttel töltötték fel – emelte ki dr. Kiss Györgyné, Tiszakürt polgármestere.

– A rendőrség felé jelezzük a problémát, a legtöbb esetben viszont ismeretlen tettes ellen nyomoznak, majd lezárják a vizsgálatot – hangsúlyozta.

Akad megtisztításra váró önkormányzati terület is.

– A költségvetés tárgyalásakor minden évben szó esik a felszámolásról, de milliós nagyságrendről van szó, amit egyelőre nem tudunk kigazdálkodni – mondta a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában