Nyomtalanul eltűntek Szolnok két évszázada épített kőhídjai

Megalkudott egy szolnoki fuvarossal, és a három ló vontatta kocsival szépen elindultak a Tiszántúlra. A Tisza-híd után rémisztő látvány tárult szemük elé, a láthatárt körös-körül vég nélküli tenger ölelte. Az ár tetején kígyózó sötét szalag – melyet töltésnek neveztek – volt a törökszentmiklósi országút. A lovak rövid idő után beleragadtak a feneketlen sárba.

„Szépen vagyunk, mondhatom” – sóhajtott fel kétségbeesetten Bernát úr. Körülöttünk összetört kocsidarabok, …beláthatatlan tenger, …felmondott lóbordák, kidőlt lovak csontvázai. Alattunk feneketlen iszap.” A segítséget végül a szembejövő román fuvarosok hozták el, tizenöt lovat fogtak a kocsi elé, és kirángatták a sárból. Ha másfél évszázada ilyen volt a közlekedés Szolnokon, milyen lehetett előtte? Eláruljuk, még rosszabb.

Ma már – szerencsére – nyoma sincs azoknak a vízfolyásoknak, melyek évről évre járhatatlanná tették a város belső utcáit. Az itt élő szerzetesek is leírták, hogy csizma és felgyűrt szerzetesi öltöny nélkül nem lehetett közlekedni a szolnoki utcákon. Pedig az elöljáróság megpróbált segíteni az áldatlan állapoton: pallókat raktak a sáros utcákra, és a csordogáló patakok fölé hidakat emeltek. Mégpedig kőből, ami elég meglepő a város történetében, hiszen ma nyomaik sem láthatóak, és a köztudatban sem ismertek. Igaz, a város tanácsülési jegyzőkönyvében olvasható, hogy 1894. július 21-én megbízást adtak Szvitek Ignác vállalkozónak a város öt kőhídjának megjavítására. Próbáljuk meg rekonstruálni, hol lehettek ezek!

Az első a Kossuth téri irodaháznál (egykori Néplap-székház) volt. Egykor itt állt a város vizesárka, a palánkfal a bejárati kapuval és a híddal. Ez sokáig fából készült. A város vezetése 1828. május 10-én megegyezett Sindl Ferenc kőművesmesterrel, hogy száz forintért és egy köböl (körülbelül hatvannégy liter) búzáért kőhidat épít ezen a helyen.

Egyúttal megbízták Sindl mestert, hogy a Büge medre fölé is készítsen egy hidat, szintén kőből. Ez látható Lehnhardt Sámuel 1827-ben készült metszetén. Egynyílású kőhíd volt – korláttal ellátva a biztonságos közlekedés érdekében. Ez a vízfolyás napjainkra teljesen eltűnt. Csak a Meder utca elnevezés őrzi emlékét. Sokáig baj volt vele, és csak az 1910-es években sikerült zárt csatornába terelni az időnként újra feltörő patakocskát.

A Tisza partján a Tisza szálló és a Verseghy Gimnázium környékén álltak valaha a sóházak. Köztük út is vezetett, s a folyamatos haladást pedig két híd is szolgálta. Ugyanis az itt lévő mocsár vizét a mai Szigligeti utca helyén folyó kis erecske vezette a Tiszába. Ez a kis vízmosás az egykori városárok maradványa lehetett. Kezdetben a nem éppen hízelgő, de annál kifejezőbb Büdös köz elnevezést kapta. Az egyik híd a Tisza szálló kerthelyisége mellett állhatott.

Hol volt az ötödiknek említett kőhíd? Erre nincs pontos információnk! Csak feltételezhetjük, hogy ez is az egykori városárkon vezetett keresztül, talán a mai Táncsics Mihály utcában. A szolnoki kőhidaknak az anyaga, de még az emléke is nyomtalanul eltűnt. Nem úgy, mint a Tiszán és a Zagyván ma is álló nagyobb „rokonaiknak”, melyek napjainkban is a város legfontosabb építményei közé tartoznak.