Kereskedelem

2020.04.06. 11:30

Egymásra találhat termelő és fogyasztó a megyében

A Szolnoki Kosár Közösség koordinálásával az elmúlt héten hatszázhúsz, majd újabb ezerötszáz uborka került a megyeszékhely lakosaihoz. Háromszáz paprika is gazdára talált, a hosszútávú célok között szerepel, hogy további termelőket is a rendszerbe kapcsoljanak.

P. Pusztai Nóra

Az önkéntesek huszonnégy óra alatt megszervezték az uborkák elszállítását a Tiszazugból a megyeszékhelyre

Forrás: Beküldött fotó

A helyi termelők kínálatát a kereslettel hangolja össze a Szolnoki Kosár Közösség. A kistermelői rendelet alapján szervezik munkájukat, így a megyeszékhely és a város negyven kilométeres körzetéből veszik fel a kapcsolatot a gazdákkal annak érdekében, hogy igazán friss áru kerülhessen a családok asztalára. Sokan alternatív vásárlási módokat keresnek, melynek jó példája lehet a kosárközösség is.

Az önkéntesek huszonnégy óra alatt megszervezték az uborkák elszállítását a Tiszazugból a megyeszékhelyre
Fotó: Beküldött fotó

– Az a lényeg, hogy kereskedelem nélkül kapcsoljuk össze a vásárlókat a helyi termelőkkel, ezáltal a helyi gazdaságot erősítjük – vélekedett Nyolczas Krisztina, a közösség vezetője. Kiemelte: fontos célként tűzték ki a szemléletformálás erősítését és az etikus fogyasztást.

Egy cserkeszőlői uborkatermelő története szinte az egész országot bejárta. A közösségi oldalon kétségbeesésében videót tett közzé, melyben bemutatta az általa termesztett uborkákat.

– Elkeserítő volt látni, hogy mi lesz a terméssel. A tapasztalatok szerint azok a gazdák, akik eddig a nagybanin árultak vagy az egyéb piacuk megszűnt, kevés kapcsolattal rendelkeznek ahhoz, hogy alternatív módon értékesíthessék a termékeiket. A mi munkánk, hogy összekapcsoljuk őket a lakossággal, hiszen közösek a céljaink. Az eladás során a nagykereskedelmi láncokat kihagyjuk, így láthatjuk, honnan jön az étel – mondta a szervező.

Felvették a kapcsolatot a tiszazugi termelővel, a közösség egyik tagja pedig felvállalta, hogy elhozza az összeírt rendelést, így jelentős mennyiségű, összesen hatszázhúsz uborka érkezett a városba.

– A vásárlóink többsége tisztában van vele, hogy szezonális termékeket kereshetnek, illetve fóliás zöldségek akadnak, egyelőre inkább a kínálat szabja meg a keresletet. Paprika és uborka kerülhet a környékbeli termelőktől a családokhoz. A húsvét kapcsán is jelentkeznek az igények. Május elejétől érkezik a karfiol, karalábé és az eper is – magyarázta Krisztina.

A kosár közösség regisztrálja termelőit és elvárja, hogy a termelés módját megjelöljék, így a vásárlók ennek ismeretében tudnak válogatni a termékek közül. Jelen esetben az új értékesítési csatornákat kereső gazdálkodók hirdetik a kiváló, minőségű hazai termékeiket. – A későbbiekben viszont vissza tudunk jelezni, hogy például céklára van szükség. A gazdálkodók közül akadhat, aki vállalja a kereslet kielégítését. Hosszútávú cél egymás informálása, hiszen így erősíthetjük a rendszert – tette hozzá.

Fotó: Beküldött fotó

A Szolnoki Kosár Közösség nem csak felületet biztosít, hanem közösségi átadópontként a későbbiekben kosárrendszerrel segítené vásárlóinkat. A termelő dobozokba összekészíti a rendeléseket, amiket az önkéntesek a vásárlók személyes kosaraivá alakítanak.

Nyírségi mintát követnek Szolnokon

– Nyíregyházán hét éve működik egy ilyen típusú közösség – mesélte Nyolczas Krisztina, a szolnokiak vezetője, aki novemberben a közösségi oldalon kezdett a szervezésbe. – Több hasonló gondolkodású helyi lakossal sodort össze a sors. Összekapcsolódtunk a helyi kézműves alkotók boltjával, ami a termékek átadásának helyét biztosítja. Közös nevező, hogy hozzánk hasonlóan helyi termékekkel foglalkoznak – részletezte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában