Szolnok

2020.05.21. 11:30

Nánási Pál is kiemelte Buzás Albert önarcképének különlegességét

Több ezer kép közül a legjobb tízbe került Buzás Albert fotója Nánási Pál versenyén. A fiatal fotós különlegesen dolgozta fel a reflexió témát. Egy tükör segítségével édesapja és saját arcát varázsolta egy képre.

P. Pusztai Nóra

Buzás Albert fotói a megélt pillanatok varázsát adják vissza

Forrás: Beküldött fotó

Elismerő szavakkal illette a neves fotós, Nánási Pál a megyeszékhelyen élő Buzás Albert képét. A tehetséges művész életének tizennyolc éve része a fotózás.

– Nyolcéves lehettem, amikor a családban egy régi gép előkerült a szekrényből, persze abban a korszakban az még komoly fényképezőnek számított. Befűzetlenül kattintgattam, azon keresztül kémleltem a világot. Tetszett, hogy az objektívet tekergetve egyszer éles, másszor homályos volt a kép – avatott be a múltjának meghatározó emlékébe Buzás Albert, aki saját elmondása szerint későn érő típus, így a fotósiskolát nem olyan régen végezte el.

Buzás Albert fotói a megélt pillanatok varázsát adják vissza
Fotó: Beküldött fotó

– Gyerekkorom óta készítek fotókat, amit eleinte nem lehetett bírni nyersanyaggal. Majd 2002-ben megvettem az első digitális gépemet, aminek gyakorlatilag kihajtottam a lelkét – fűzte hozzá.

A magát technokratának valló fiatal életének része a folyamatos fejlődés, igyekszik lépést tartani a technikai újításokkal is. A karantén idején leginkább a makrovilág apró csodáit vette górcső alá. Számos rendezvényen megfordult már, legszívesebben az emberi érzelmeket kattintja le.

– Szeretek észrevétlen maradni, így az emberek természetességét örökíthetem meg. Egy autóstalálkozón például egy lánykérést fotóztam, amikor visszanézte a pár a képeket, újra átélhette a pillanat varázsát – mesélte.

A nyomdaiparban dolgozó férfi gyermekkora óta követi Nánási Pál munkásságát. A karantén idején a neves fotós minden héten más témát ajánlott fel, melyekre több ezer munka érkezett. A legutóbb a reflexiót jelenítették meg a versenyzők, Buzás Albert saját és édesapja önarcképét egy tükör segítségével fotózta le.

– Édesapámmal hasonló a genetikánk, már korábban is gondolkodtam egy ilyen kép elkészítésén. A fotózást hosszas felkészülés előzte meg, hiszen ki kellett tapasztalni, hogyan kell állni ahhoz, hogy a várt képet kapjuk. A tükörtorzítás miatt ugyanis tized milliméternyi csúszás is centis eltéréseket eredményez. Érdekes egyébként, hogyha egy pici szög változik, már máshogy látjuk a világot. Érdekes tapasztalatokat szereztem a kép készítése során – mesélte a részletekről, majd hozzátette: az ötven-hatvan kattintás során igazán vicces felvételek is születtek.

A rendhagyó önarckép
Fotó: Buzás Albert

Buzás Albert beszámolt arról, hogy Nánási Pál műsorában külön kiemelte a fotóját, mely meg is ihlette, hogy saját édesapjával hasonlót készítsen.

– Szerencsés az az ember, aki azt csinálhatja, amit szeret, ezért én is a fotózásban látom a jövőmet – hangsúlyozta a tehetséges fiatal fotós.

A kültéri helyszíneket kedveli

– Sosem tartom magam elég jónak. Rengeteg helyre próbáltam beadni a fotóimat, de sok esetben a téma különlegessége miatt sincs lehetőségem felvenni a versenyt például egy afrikai faluban készült képpel – mondta Buzás Albert, aki leginkább a kültéri helyszíneken készült felvételeket kedveli.

– Egyszerűbb kimenni a természetbe, mint egy stúdióban felépíteni azt – vallja a fotós.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában