jászkunság

2020.06.15. 19:00

Az interneten választották meg az új diákvezetőt és az elnökséget

 A járványhelyzet miatt, a megszokottaktól eltérően, online térben választották meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diákönkormányzat vezetőségét a következő tanévre.

Rimóczi Ágnes

Az új vezetőség: Pethő Kinga, Veréb Benita Bella, Tyukodi Hella, Heren Henrietta, Majzik Péter, Horváth Nikoletta

Forrás: Beküldött fotó

A két elnökjelölt közül a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium szeptembertől 11-es diákja, Pethő Kinga kapott végül bizalmat. A fiatal hölgy a városi az és országos diáktanácsnak is tagja, így rendelkezik tapasztalatokkal a diákéletet érintő kérdésekben.

Mint elmondta, elnöksége alatt nagy hangsúlyt fektetnek majd a hagyományok megtartására, valamint a korábbi, jól működő, sikeres programok folytatására is.

Az új vezetőség: Pethő Kinga, Veréb Benita Bella, Tyukodi Hella, Heren Henrietta, Majzik Péter, Horváth Nikoletta
Fotó: Beküldött fotó

– Mindezek és természetesen még mások mellett szeretnénk elindítani egy programsorozatot is. Ez arról szólna, hogy az ifjúsággal, a diákokat érintő témakörökkel foglalkozó, példaként állítható személyekkel tartanánk különféle kerekasztal-beszélgetéseket – sorolta programtervének újabb részleteit Pethő Kinga, a megyei diákönkormányzat vezetője.

A szervezet alelnökévé Veréb Benita Bellát választották, PR koordinátor Tyukodi Hella, a programszervező Heren Henrietta lett. De egyéb tisztségeket is betöltöttek. Így Majzik Péter HR koordinátorként, Horváth Nikoletta pedig koordinátorként tevékenykedik majd a következő tanév elnökségében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában