Körei-Nagy házaspár

2020.06.27. 20:00

Közös felelősségnek érzik a jászsági hagyományok őrzését

A jászságát megélő ember számára a jász öntudat komoly kapocs – vallja dr. Körei-Nagy József jogász, gépészmérnök és felesége, dr. Körei-Nagy Katalin ügyvéd. „A Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma idén a házaspárnak ítélte oda a Jászságért Díjat a hagyományok megőrzéséért végzett sokoldalú, példaértékű tevékenységük elismeréseként.

Illés Anita

A jász hagyományok megőrzéséért végzett tevékenységük elismeréseként Jászságért Díjban részesült dr. Körei-Nagy József és felesége dr. Körei-Nagy Katalin

Forrás: Beküldött fotó

A Körei-Nagy család tizenhat évvel ezelőtt költözött Zagyvarékasról Jászberénybe.

– Az idő igazolja, hogy jól döntöttünk, hazaérkeztünk – mondta dr. Körei-Nagy Katalin.

– Zagyvarékason a munkahelyünk miatt telepedtünk le. Akkoriban Szolnokon dolgoztunk, és vonzó volt a település városhoz való közelsége. A kellemes lakókörnyezet és szomszédság ellenére is gyökértelenek voltunk. Férjem, aki tősgyökeres jászladányi, egyre gyakrabban emlegette, hogy haza kellene költözni a Jászságba – emlékezett vissza Katalin.

A költözéshez 2004-ben vált minden adottá. A családfőt a megyeszékhelyről a rendőri munka Jászberénybe szólította, felesége is munkahelyet változtatott. Gyermekük, Kristóf akkor ballagott el az óvodából, az iskolát már Jászberényben kezdte. A házaspár szakmai életútja a Jászság fővárosában teljesedett ki, ahol József a Jászberényi Rendőrkapitányság állományában vezető beosztásokban, rendőrezredesi rangig jutva szolgált.

A családanya pedig bíróként dolgozott Nagykátán, majd néhány éve már ügyvédként gyakorolja hivatását Jászberényben. Közben fiuk felnőtt, erdőmérnöknek tanul a Soproni Egyetemen. Örököse a családi értékrendnek, a hagyományok aktív megélésének. Hazaérkezésük után örömmel kapcsolódtak be a jászsági hagyományőrző, kulturális szervezetek munkájába.

– A Jászságba a hagyományok iránti erős fogékonysággal és tenni akarással érkeztünk, de az, hogy ezt megvalósíthattuk, a bennünket befogadó közösségeknek köszönhetjük. A hagyományok megélése és az ez iránti életre szóló elkötelezettség Jászberényben teljesedett ki bennünk – részletezte Katalin.

De, hogy mit jelent számukra megélni a jász örökséget? Ennek külső megjelenési formája az idegen számára is nyilvánvaló. Erről árulkodik az otthonukban található Lehel kürt, a Katalin által varrt jász hímzéses házi áldás és terítők, a polcokon sorakozó helytörténeti kiadványok. A jász viselet számukra nem jelmezt jelent, hanem természetes öltözetet.

– Ezektől a külsőségektől azonban fontosabb az a belső tartás, amit a jász öntudat teremt – jegyezte meg dr. Körei-Nagy József.

– Történelmi tények, köztük mindenekelőtt a redemptio bizonyítják a jászok akaraterejét, büszkeségét, küzdeni tudását, makacsságát, érdekérvényesítő képességét. Ezek elvitathatatlan értékek csakúgy, mint a vendégszeretet és az összetartozás tudata. Aki a saját hagyományait tiszteli, az a másokét is becsüli. A jászsági hagyományőrző rendezvényeken túl valamennyi tájegységünk, illetve nemzet hagyományai iránt érdeklődünk, és úgy tapasztaljuk, hogy ezeknek is komoly közösségteremtő ereje van – mondta.

A jász hagyományok megőrzéséért végzett tevékenységük elismeréseként Jászságért Díjban részesült dr. Körei-Nagy József és felesége dr. Körei-Nagy Katalin
Fotó: Beküldött fotó

– A huszonegyedik század emberének mit adhat a jász öntudat? – kérdeztük a házaspárt.

– Úgy tapasztaljuk, hogy a huszonegyedik század embere a globalizáció hatására uniformizálódik. Virtuálisan egyre több helyre eljuthat, sokan ezért nem mozdulnak ki otthonról. Ezzel pedig megfosztják magukat a közösséghez tartozás erejétől. A jászságát megélő ember számára a jász tudat komoly kapocs.

– Jászként kétszer érkezik haza: először a Jászság határát, majd a lakóháza küszöbét átlépve. Két jász a világ legtávolabbi részén is közösséget alkot. A népek tengerében él egy közösség, melynek tagjait összefűzi a közös múlt, dallam, tánc és motívumvilág. Ez a kincs számunkra adott, közös felelősségünk a megőrzése – hangsúlyozták.

Megtiszteltetést jelent a kitüntetés

A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben június harmadik hétvégéjén nem rendezték meg XXVI. Jász Világtalálkozót Jánoshidán. A Jászságért Díjat a jászok legnagyobb ünnepén jövőre veheti át a Körei-Nagy házaspár.

– Elmondhatatlan megtiszteltetés a Jászságért Díjasok közé tartozni. Számtalanszor végiggondoltuk, hogy mit is tettünk, amiért méltónak találtak az elismerésre. Úgy érezzük, hogy nem mi tettünk a Jászságért, hanem a Jászság kínált és kínál olyan lehetőségeket, melyekben megtaláljuk magunkat. A közösségektől folyamatosan érzelmi töltődést és élményeket kapunk. A díjra úgy tekintünk, mint megelőlegezett bizalomra, amely arra kötelez, hogy tegyünk valamit a Jászságért – osztották meg érzéseiket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában