önkéntesek

2020.06.30. 14:00

Nyári tábor keretében szépítették a városukat Kisújon

Összesen kilencven általános és középiskolás, egyetemista, valamint pedagógus ügyködött a város szépítésén a Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület által életre hívott, országosan egyedülálló tábor keretein belül a napokban.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Városszépítő tagjaink mellett a Református Kollégium Arany János és Móricz Zsigmond, a Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos és Illéssy Sándor tagintézményeinek pedagógusai és diákjai jelentkeztek – húsz általános, huszonöt középiskolás, öt egyetemista, negyven felnőtt. A szervezés ezúttal a távoktatásban kipróbált módszerek segítségével zajlott – mondta Kása Attila egyesületi titkár.

– A diákok és a felnőttek zöme többszörös táborozónk. Az eső csak annyiban befolyásolta a teendőket, hogy olyankor sátor alatt, épületekben végeztünk előkészületi munkákat, és amikor kisütött a nap, befejeztük a kerítés és egyéb festési munkákat – magyarázta a szakember.

A megvalósításban a Nemzeti Együttműködési Alap és az önkormányzat nyújtott segítséget, ugyanakkor a Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-től anyag és étkezési támogatást, a Kunszöv Textilruházati Kft.-től pedig ajándék pólókat kaptak, de helyi cégek és magánszemélyek is támogatták őket. A város iskolái festéket biztosítottak a munkákhoz. Jutalmul a gyerekek két délután a Kumánia fürdőben strandolhattak, és a Vigadó Moziban egy természetfilmet is levetítettek nekik.

Lecsiszolták és átfestették a lelátókat, a kézilabdapálya melletti palánkokat, a Papi Lajos Alkotóház és a Nagykun Klub kerítéseit, és megjavították a nagykaput. A temetőkben több, a városhoz kötődő pedagógus és közéleti személy síremlékét tették rendbe, emlékhelyeket kentek át lenolajjal, több helyen lánckorlátokat, az iskolákban kerítést festettek. A tábor zárásaként, ma a holokauszt kisújszállási áldozatairól is megemlékeznek.

S, hogy a diákok mennyire szeretnek itt lenni, arról a Süsü játszótéren a királyi várat takarítókat kérdeztük.

– Sokadszorra vagyok itt, nagyon szeretünk itt dolgozni -csiszolni, festeni, és most a játszótéren takarítani-, hogy a kicsiknek minden játék tiszta legyen – hangoztatta Ágota, miközben törölgette a vár oldalát.

Az önkéntesek a Papi Lajos Alkotóház, a Nagykun Klub és több iskola kerítését is lecsiszolták, majd újrafestették
Fotó: Daróczi Erzsébet

Zsófi tizenegy éve, még általános iskolásként kezdte a táborozást.

– Debrecenbe járok egyetemre, és most segítő felnőttként vagyok jelen – mondta. – Azért szeretek itt lenni, mert jó látni, hogy a kezünk munkája nyomán szépültek meg a város közterei, így őriztük meg az állagát a régi kerítéseknek, melyek mellett ha elmegyek, jó érzéssel tölt el, hogy az én kezem munkája is benne van – hangsúlyozta.

– Jó érzéssel tölt el, ha segíthetek – jelentette ki Józsi, aki 13. évfolyamos középiskolásként, ötödik alkalommal van itt. – Nemcsak azért jövök, hogy a közösségi munkát letöltsem – szögezte le –, hanem mert jó a csapat, barátokat is könnyen szerezhet itt az ember. S, amikor végigmegyek a városban, és elmegyek valami mellett, amit én festettem, örülök. A tábor a környezetvédelemre is megtanított, amióta ide járok, jobban vigyázok a környezetemre, szelektíven gyűjtöm a szemetet – tette hozzá.

Fotó: Daróczi Erzsébet

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában