Törökszentmiklós

2020.10.17. 17:00

Jól halad a munka, novemberre készül el az út felújítása

Az időjárástól függően hamarosan befejeződhetnek a Hársfás út felújítási munkálatai Törökszentmiklóson, így ismét zavartalan lehet a közlekedés a Táncsics és a Győrffy utca között.

Molnár-Révész Erika

A beruházásra tavaly nyert támogatást az önkormányzat. A munkálatok már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, eddig az ivóvízminőség-javító programban nem érintett gerincvezetéket újították fel, továbbá az egyik telefonszolgáltató cég is végzett munkálatokat. Az útburkolat felújítására csak ezután kerülhetett sor.

– Ennek előkészítő munkálatait már elvégezték. Elkezdődtek a hibajavítási munkák, az aknafedlapok szintbe emelése, és a padka rendbetétele is. Időjárás függvényében ezen a héten sor kerülhet az aszfaltozásra, melynek ideje alatt útlezárás várható, a későbbiekben pedig részleges forgalomkorlátozásra lehet számítani. A kérésünk az, hogy az elkövetkezendő másfél-két hétben a lakosság lehetőleg kerülje el a Hársfás út környékét – mondta Marsi Péter, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője. A munkálatok várhatóan október végén fejeződnek be, ezután állhat vissza a közlekedés régi rendje a városban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában