támogatás

2020.10.30. 20:00

Önkéntesek segítségével szállítják házhoz a tüzelőt Tiszajenőn

Tiszajenőn a napokban kezdték meg a rászorulók között kiosztani a KÖTIVIZIG által felajánlott vegyes állományú fát, melyet a Tisza hullámterének rendezése során vágtak ki. A tüzelő kiosztását szombaton kezdték el, majd vasárnap az intenzív eső miatt felfüggesztették, hétfőn azonban folytatták az osztást. Önkéntesek segítségével házhoz is szállítják annak, aki ezt saját maga nem tudja megoldani.

Kovács Berta

Fehér Jánosnénak már hétfőn kiszállították a négy mázsa tüzelőt, amíg nincs nagy hideg, fával fűt

Forrás: Beküldött fotó

Az ötven erdei köbméter fát 107 igénylő között osztják szét, egy-egy rászorulónak fél köbméter – négy mázsa – tüzelő jut.

Virág József polgármestertől megtudtuk, sokan – az érintettek kétharmada – kért segítséget ahhoz is, hogy a faadagját hazavigye. Nemcsak az idős, nehezen mozgó lakosok, hanem fiatalabbak is igényelték a támogatás ezen formáját is, mivel sokan nem rendelkeznek a célnak megfelelő járművel, szállítóeszközzel.

Számukra az önkormányzat kisteherautójával, továbbá önkéntes segítők járműveivel is hordják házhoz az ingyen kapott tüzelőt. A szállításban, fel- és lepakolásban a polgárőrök és segítőkész helybéliek munkájára számíthatnak. A feladatokból kiveszi részét a polgármester is, aki a teherautót vezeti, de segít az alpolgármester, a helyi sportegyesület elnöke is.

Virág József elmondta, az idősek közül sokaknak nincs olyan, a közelben élő gyermeke, rokona, vagy pedig olyan szomszédja, akire számíthatna a fa felhasogatásában, így ebben is segítenek.

– A kihordással előreláthatóan szerdán végezni fogunk, ezt követően kétfős brigádokban a segítők kimennek az érintettek házához, és a tüzelőt felaprítják – tudatta szándékaikat a polgármester.

Fehér Jánosnénak már hétfőn kiszállították a négy mázsa tüzelőt, amíg nincs nagy hideg, fával fűt
Fotó: Beküldött fotó

Fehér Jánosnénak már hétfőn kivitték a faadagját.

– Nagyon örülök a tüzelőnek! Amíg nincs nagy hideg, fával fűtök. Román kályha van a szobában, azzal szoktam bemelegíteni. Ha beáll a komolyabb hideg, akkor a gázt használom – árulta el az asszony. – Nagyon jó, hogy kiszállították a fát, a héten én semmiképp nem tudtam volna megoldani, hogy hazavitessem. A nagyfiam dolgozik, nem ér rá, az pedig hosszabb időt vett volna igénybe, hogy találjak valakit. De nagyon jó kis csapat van itt, akikre lehet számítani, a polgárőrök nagyon segítőkészek.

– Egyébként is hiányoznak az embereknek a helyi rendezvények, ezzel valamelyest pótoljuk ezeket, hiszen így is tudnak találkozni, lehet beszélgetni egy kicsit – mondja Virág József polgármester.

Fotó: Beküldött fotó

Egy Tisza-gátnál történt balesethez is hívták a település polgárőreit

A fahordást hétfőn egy váratlan esemény akasztotta meg egy kis időre. A hordásban közreműködő polgárőröket egy balesethez hívták segíteni. Történt ugyanis, hogy a Tisza-gáton leállított fogat lecsúszott a töltésről és ráborult az elé befogott öszvérre. – Húzós helyzet volt, az állat teljesen a kocsi alá szorult – számolt be a történtekről Lólé Zsolt, a polgárőrök vezetője.

– Megemeltük a kocsit, hogy csökkentsük az öszvérre nehezedő terhelést, meg is támasztottuk téglákkal. Platós kocsival mentünk ki a helyszínre, mikor felhívott a fogat gazdája, de a fogatot csak az önkormányzati traktorral tudtuk elhúzni, így várni kellett, míg kiért a járművel az alpolgármester, Csíkos Tamás. Segítettünk az öszvért is felállítani, kicsit pihent, de mint kiderült, nem esett komolyabb baja, nem sérült meg, csak beszorult a lovas kocsi alá. Később már legelészett is. A gazdája nagyon megörült, hogy megúszta a balesetet, mint mondta, azt hitte, mindjárt vége lesz az állatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában