beruházás

2020.10.01. 07:00

Segítséget kaphatnak a kezdő vállalkozások Jászfényszarun

Elkészült az induló vállalkozásokat segítő Üzleti Inkubátorház az ipari parkban. A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. munkatársai az új létesítményt és szolgáltatásait a minap a Jászsági Menedzser Klub Egyesület tagjainak mutatták be. Ismertették a beruházást, a tervektől egészen a megvalósításig.

Illés Anita

A műszaki képzésről is szó volt a rendezvényen

Fotó: Illés Anita

Célja, hogy korszerű infrastrukturális feltételekkel működési teret biztosítson az induló és a három évnél nem régebbi kis- és középvállalkozásoknak. A közel kilencszáz négyzetméteres épület emeletén négy bérelhető irodát, földszintjén pedig öt műhelyt alakítottak ki.

A mintegy félmilliárd forintos beruházáshoz közel háromszázmillió forint európai uniós pályázati támogatást nyert a cég.

A rendezvényen a résztvevők eszmecserét folytattak a felsőfokú műszaki képzés lehetőségeiről a térségben, valamint a Jászság gazdasági helyzetéről is.

Dr. Szabó Attila, a Debreceni Egyetem Szolnok Campus megbízott igazgatója előadásában a műszaki képzés fejlesztési irányvonalait fejtette ki. A negyedik ipari forradalom kihívásaira a gazdasági élet szereplői és az oktatási intézmények is próbálnak megfelelni. Ebből adódóan nagy igény mutatkozik villamosmérnökökre, mechatronikai mérnökökre, valamint a műszaki mellett informatikai szakemberekre is. Párbeszédet folytattak többek között arról, hogy milyen jellegű – alap-, mester- vagy posztgraduális – képzéseket részesítenének előnyben.

– Nagyon fontos, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenységekben az egyetem partnere lenne a megyei vállalkozásoknak – emelte ki dr. Szabó Attila.

A műszaki képzésről is szó volt a rendezvényen
Fotó: Illés Anita

Tájékoztatója után a gazdaság jelenlegi helyzetéről Szatmári Zoltán, a Menedzser Klub alelnöke osztotta meg gondolatait.

Hangsúlyozta, hogy a megye feldolgozóiparának hatvan százalékát a Jászság állítja elő. Ebben nagy szerepe van a Jászfényszarun, Jászberényben és Jászárokszálláson működő cégeknek. Kitért a világjárvány hatásaira is.

– A gazdaságnak működnie kell, nem állhat le újra, mert azt mindenki komolyabban megérezné. Nagy esély van rá, hogy a 2019-es eredményeit a megye meg tudja őrizni – tette hozzá.

A rendezvényen a résztvevők megtekintették az irodákat, műhelyeket és az eszközparkot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában