Magyar Falu Program

2020.10.30. 11:30

Több lépcsőben újulnak meg az utak a Tisza-tó körül

A Magyar Falu Program keretében folytatódhat a tavaly megkezdett közúthálózat-fejlesztés a Tisza-tónál. Ezúttal Tiszaszőlős és Tiszaszentimre között várják a rossz állapotú út felújítását.

Ujvári László

A Tiszaszentimrénél felújított első útszakasz átadására tavaly no­vem­berben került sor

Fotó: Ujvári László

Még tavaly jelentette be F. Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, hogy több lépcsőben újulnak meg a Tiszaszentimre körüli utak. Ennek megfelelően tavaly ősszel új burkolatot kapott a Szentimre és Tomajmonostora közötti néhány kilométeres szakasz. Már akkor tudni lehetett, hogy a felújítás Tiszaszőlős irányába folytatódik.

– A Magyar Falu Program 2020. évi tervezési projektjei között szerepeltettük a megkeresésben említett 3217-es jelű Kunhegyes–Tiszaszőlős összekötő út 15+200-as és 19+590-es kilométerszelvények közötti szakaszának burkolatfelújítását – erősítette meg kérdésünkre Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője. Hozzátette: a kiviteli tervek elkészítését a társaság elindította, a beruházás a forrás rendelkezésre állása után veheti kezdetét.

Szintén a Magyar Falu Program keretében újult meg idén ­a 3216-os út Fegyvernek és Tiszaroff közötti szakaszának Fegyvernekhez közel eső része. Itt a Magyar Közút saját kivitelezésben végezte a nagy felületű burkolatjavítási munkákat.

A Tiszaszentimrénél felújított első útszakasz átadására tavaly no­vem­berben került sor
Fotó: Ujvári László

Egyik olvasónk kérésére azt is megpróbáltuk kideríteni, várható-e további útfelújítás Fegyvernek és Tiszaroff között? A társaság válaszában azt írta, az idei programban nem szerepel a két település közötti út további felújítása, ám saját üzemeltetési tevékenységük részeként a hetekben nagy felületű burkolatjavítást fognak végezni Tiszagyenda és Tiszabő térségében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában