Magyar Falu Program

2020.10.23. 07:00

Több megyei település kapott támogatást új falubuszok beszerzésére

Kétszáztíz település nyert el összesen hárommilliárd forintnyi támogatást a Magyar Falu Programban kisbusz vásárlására. A járművekkel a falu- és tanyagondnoki szolgálatok működését segítik.

Munkatársainktól

Juhos Lőrinc, csataszögi tanyagondnok egy hónapja már az új falubusszal szállítja a nagykörűi óvodába és vissza a helybeli gyerekeket

Fotó: Mészáros János

Míg eredetileg 600 fős volt az a lélekszám-határ, ameddig a települések indulhattak a pályázatokon, ez a limit az idei évvel 800-ra nőtt, 2022-vel pedig ezerre emelkedik. A legutóbbi pályázaton megyénkből négyen szerepeltek sikeresen és kaptak támogatást jármű beszerzésére.

Jászágón a régi kisbuszt szeretnék lecserélni újra. A községben évtizedek óta működik falugondnoki szolgálat, amely nemcsak a belterületen élőket, hanem a tanyavilág lakosait is ellátja. A meglévő gépjármű már tizenegy éve tesz jó szolgálatot, így nagyon időszerű lenne a csere. Most lehetőség lesz rá a közel tizenötmillió forint elnyert támogatásnak köszönhetően.

Juhos Lőrinc, csataszögi tanyagondnok egy hónapja már az új falubusszal szállítja a nagykörűi óvodába és vissza a helybeli gyerekeket
Fotó: Mészáros János

Mesterszállás önkormányzata szintén a nyertes pályázók között van. A település közel tizenötmillió forintnyi forrásból biztosíthat új falugondnoki buszt.

– A testület már korábban megszavazta a falugondnoki szolgálat működtetését, az eszköz beszerzése után az ezzel kapcsolatos állást is meghirdetjük. Érdeklődők már most vannak – mondta Kiss Gábor polgármester. Hozzátette, a szükséges lépéseket követően, a tervek szerint a következő év elején érkezhet meg a jármű Mesterszállásra.

– Többféle feladatot lát majd el vele a leendő falugondnok, első helyen az idősek és szociálisan rászorulók szállítása áll – mondta.

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása 15 millió forintot nyert buszbeszerzésre, e kisbusz Tiszavárkony ellátását fogja segíteni.

– A társulás pályázott a buszra, mert Várkonynak nincs falugondnoki szolgálata, e feladatokat a társulás látta el nálunk – mutatott rá Hegedűs István polgármester.

– Településünk tanyás és külterületi részein sokan élnek, így nagy szükség van a járműre. Kilencszemélyes Ford Transit kisbuszt kapunk, melynek tulajdonosa a társaság lesz. Még tavaly állapodtunk meg, hogy ha lesz ilyen pályázat, akkor ők nyújtják be az igényt Tiszavárkony javára, nekünk ugyanis a szolgálat hiányában nincs rá lehetőségünk. A külterületi részeken sok idős ember is él, akiknek nagy segítség egy ilyen jármű, ha például orvoshoz kell menni vagy receptet kiváltani, gyógyszert hozatni, de akár gyerekeket is segítünk szállítani, és bármely külterületen élőt, aki rászorul a támogatásra – nyilatkozta a polgármester.

Tízmillió forintot költhetnek rá

Cserkeszőlőn egy új járművet vásárolhatnak. A Magyar Falu Programban közel tízmillió forintot fordíthatnak tanyagondnoki busz beszerzésére. Horváth Attila alpolgármester a település közösségi oldalán tette közzé a hírt, miszerint a benyújtott pályázatukat a napokban pozitívan bírálták el. A vissza nem térítendő támogatásból egy Ford típusú kisbuszt vásárolnak, amivel a tanyagondnoki feladatok ellátását végzik majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában