Statisztika

2020.11.28. 20:00

Egyre kevesebb álláskeresőt tartanak nyilván a megyében

Hónapról hónapra csökkent az álláskeresők száma az ősszel, ahogy országosan, úgy megyénkben is. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása alapján az októberi zárónapon 16 250 álláskeresőt tartottak számon a megyében.

Kovács Berta

Sok cég akkor is megpróbálja megtartani a dolgozóit, ha most nincs annyi munka

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Megyénkben a júniusi csúcsot követően hónapról hónapra kevesebben szerepeltek a regiszterben álláskeresőként. Októberben az előző hónapi zárónaphoz képest 1829 fővel fogyatkozott meg a számuk, és egyik járásban sem figyelhető meg ellentétes tendencia.

– Szkeptikus vagyok a folyamatos csökkenést illetően, ezeknél a számoknál rosszabbak lehetnek a valós adatok – vélekedett dr. Lits József, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke.

– Ebben a statisztikában nem jelennek meg azok, akik már kikerültek az ellátásból. Sokan vannak, akik nem is regisztráltatják magukat álláskeresőként, inkább saját maguk próbálják megoldani a helyzetet, aktívan keresik a munkalehetőségeket elsősorban barátoknál, ismerősöknél puhatolóznak, hogy van-e munkaerő-felvétel, tudnak-e álláslehetőségről. De konkrét cégeket is sokan megkeresnek.

Arra lehet számítani, hogy a téli időszakban többen jelennek meg a munkaerőpiacon. A járványhelyzettel hátrányosan érintett cégek tartalékai elfogynak, jönnek az ünnepek is. Az építőiparban, amelyről hallani lehetett, hogy a tavaszi időszak után rákapcsolt, ilyenkor egyébként is visszaesés jellemző.

A turizmus-vendéglátásban megint megállt az élet a vírus miatt. Még az is kérdéses, miként alakul a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emelése. A munkavállalói oldal, a szakszervezetek azt szorgalmazzák, hogy tíz százalék körüli mértékben emeljenek, a munkaadók pedig azt hangoztatják, valójában inkább csökkenteni kellene, az emelésnek nincs realitása a jelenlegi helyzetben.

E bizonytalanság miatt pedig sokan inkább kivárnak az új munkaerő felvételével is – vázolta a helyzetet a megyei VOSZ-elnök.

Dr. Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, a bizonytalanságot nehezen viselik a vállalkozók, tőlük kérdezik, mire várható. Nem egy cég van olyan helyzetben, hogy nincs ugyan munka, de tartanak attól, hogy az általuk kiképzett jó szakemberek elmennek, máshol keresik a boldogulást, ha most pár hónapra elküldik őket.

Ezért inkább nem szüntetik meg a munkaviszonyukat, otthon vannak ugyan, de megkapják az alapbért. A cégek próbálnak kitartani áprilisig, amikorra remélhetőleg rendeződni fog a helyzet, de az sem megoldás, ha ennek hátterét az állam finanszírozza, hiszen ahhoz adóbevételek kellenek.

– A vendéglátás, turizmus nagyon nehéz helyzetben van, míg az ipari termelést nem érintette annyira súlyosan a járványhelyzet, változó növekedési pályán van az ipargazdaság – mutatott rá a megyei kamarai elnök.

– Megyénkben az értékteremtő gazdaság hatvannyolc százalékát a feldolgozóipar, gépipar teszi ki, ezért nem állunk olyan rosszul. A kicsi, néhány fős vállalkozások azonban küszködnek a talpon maradásért, és kétséges, meddig tudják foglalkoztatni munkavállalóikat – fejtette ki d. Sziráki András.

Járásonként eltérőek az adatok

Az egyes járások népessége, az ott működő vállalkozások száma, mérete is meghatározza a terület foglalkoztatottsági mutatóit.

Októberben is változatlanul a Tiszafüredi járásban regisztrálták a legkevesebb álláskeresőt, mindössze 956 főt tartottak számon. Ezt követi a Mezőtúri járás 1005 regisztrált munkakeresővel. A Karcagi járásban továbbra is sok az álláskereső: október végén 2141-en szerepeltek a nyilvántartásban. Legtöbben pedig az egyébként is legnépesebb Szolnoki járásban próbálnak elhelyezkedni: 4535 álláskeresőt tartanak nyilván, de ez jelentős csökkenés a szeptemberi 5258 fős adathoz képest.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában