állattartás

2020.11.30. 14:00

Már a jövő évre készülnek a kenderesi gazdaságban

A kenderesi volt növényvédő állomáson a Start-közmunkaprogramban dolgozók az önkormányzati tulajdonú földön szinte minden szükségeset megtermelnek. Jut a központi konyhának, és az állatállomány számára is biztosított a takarmány – tudtuk meg Tóth Edina telepvezetőtől.

Daróczi Erzsébet

Kiss György állatgondozó a bárányokat mutatja

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Augusztus óta vezetem a telepet, nem idegen tőlem a mezőgazdaság, az állattartás, hiszen gyerekkoromban beleszülettem ebbe – mondja a fiatal szakember, aki szüleivel évtizedeken át juhászként dolgozott, majd pár éve pályát módosított, s most újból visszatért eredeti szakmájához.

– Jelenleg harminc anyajuhot és tizennégy bárányt tartunk, mellettük kilencven tojótyúknak is helyet biztosítunk a központi konyha ellátására és piaci értékesítésre. Ezek mellett pedig kifutóban van a sertésállományunk. Mintegy hetven hektár önkormányzati tulajdonú földön gazdálkodunk a kenderes-bánhalmi határban.

– Ott megterem a kukorica, a búza, a napraforgó az állatállománynak, de jövőre tervezünk hagymát és burgonyát is vetni, mert erre most nagy a lakossági igény – sorolja a telepvezető, akitől megtudtuk, a fóliában a dughagyma már a földben van. Az üvegházban majd paradicsom és virágpalántát nevelnek a közmunkaprogram keretében.

A fóliába februárban retket is vetnek, hogy a várost mihamarabb elláthassák ebből és zöldhagymából is.

A Start-közmunkaprogramban most télen nagyon kevesen dolgoznak, csupán harmincan látják el a telepen és a városban a köztisztasági feladatokat.

Ez a létszám nyáron még hetvenhárom fő volt. A héten adták be a jövő évi pályázatukat, de akkor is sokkal kisebb lesz a foglalkoztatható létszám a szociális jellegű munkában, mint idén nyáron.

Kiss György állatgondozó a bárányokat mutatja
Fotó: Daróczi Erzsébet

– A több lábon állás érdekében szeretném visszahozni a telepen a gombatermesztést is, ami korábban jól működött, de abbamaradt. Ehhez szakembert keresek, s majd azt követően pályázunk erre a jövőben – sorolja terveit Tóth Edina, aki a meglévő háromszáz négyzetméter fólia területét is növelné.

Ehhez már megvan a megfelelő szakember is a dolgozók között, akivel ezt felvállalhatják. A kifutó sertésállomány helyére a magyar merinó juhállományt növelné meg, hiszen mint fogalmazott, juhászként ehhez megvan a szakértelme. Indulásként ehhez jövőre tizenöt húsjellegű bárányt vásárolnak majd pályázati támogatásból, hogy a piaci igényeknek jobban meg tudjanak felelni a jövőben.

Tavasszal pedig a fóliákban és a szabad földben paprika, káposzta, karalábé, zeller, paradicsom, bab, saláta, hagyma is terem majd a retek és a zöldhagyma mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában