Kenderes

2020.11.16. 14:00

Száznégyfajta virág terem Lukács Károlyék kertjében

Lukács Károly kenderesi dísznövénykertész Gaál Kálmán-díjat vehetett át a Kisújszállás virágosításában végzett kiemelkedő tevékenységéért az ottani városvédő és -szépítő egyesülettől.

Daróczi Erzsébet

Lukács Károly és felesége, Éva imádják a virágokat

Fotó: Daróczi Erzsébet

– A Somogy megyei Nemesdédről kerültünk Kenderesre, iskolai tanulmányaimat itt kezdtem, majd Budapesten szobafestőnek tanultam. Kezdetben a szakmámban dolgoztam, de a szerelem hazahozott – árulta el Lukács Károly. – Mivel a feleségem családja több évtizede kertészettel foglalkozott, közösen úgy döntöttünk, mi is saját vállalkozást indítunk. 1995-től apró lépésenként kezdtük el fejleszteni kertészetünket. Több mint húsz éve szállítunk Kisújszállásnak őszi és egynyári virágokat – mondta a díjazott, akit fokozatosan ismert meg a szakma. – Feleségemet kertész nagyapja révén sokan ismerték, ahogy mára engem is. Számos önkormányzatot, fürdőt látunk el virággal. Természetesen Kenderest is. Tavasszal, a koronavírus-járvány első hulláma idején a Horthy ­liget fertőtlenítéséhez vásároltam meg a vegyszert.

Lukács Károly és felesége, Éva imádják a virágokat
Fotó: Daróczi Erzsébet

S hogy lesz-e utánpótlás a családban? – arra így felelt:

– Kisebbik fiam informatikus, Budapesten él és dolgozik, a másik fiam velünk szemben épített. Ott van még a tündéri hároméves lányunokám, már most kis csibész, de imádjuk, talán majd belőle lesz kertész.

Sokan azt gondolják, ilyenkor pihen a kertész, de nem, komoly háttérmunkák zajlanak. Lukácsék már el is ültették a nőnapi virágokat.

– Ha újrakezdeném, ugyanezt csinálnám, csak okosabban – vallja Lukács Károly, akinek nincs kedvenc virágja, mind a száznégyfajtát ugyanúgy szereti.Daróczi Erzsébet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában