Jászkunság

2020.12.28. 11:30

Ezekre a cikkekre kattintottak olvasóink a legtöbbször augusztusban

Halálos baleset történt Tiszasas és Csépa között, kamion és gépkocsi karambolozott a 442-es úton, rangos elismerést kapott a szolnoki Balalajka Orosz Bisztró – többek között ezek is szerepeltek augusztus legolvasottabb hírei között.

Szoljon.hu

Fotó: Donka Ferenc

Közeledik a 2020-as év vége, így összegzésképpen január 1-ig minden nap egy-egy cikkben foglaljuk össze, mely hírekre kattintottak leginkább olvasóink az adott hónapban. Következő cikkünkben augusztus öt legolvasottabb hírével jelentkezünk.

Fának ütközött, majd kettészakadt egy gépkocsi a Tiszasas és Csépa közötti út 8-as kilométerszelvényénél augusztus 22-én kora este. A baleset során egy férfi a helyszínen életét vesztette, egy személy pedig súlyosan megsérült.

Fotó: Donka Ferenc

Két kerékpáros baleset is történt augusztus 10-én Szolnokon. Mindkét balesetben a kijelölt gyalogos-átkelőhely mellett haladó, az utat keresztező kerékpárúton körültekintés nélkül hajtottak át az úttesten a biciklisek.

Fotó: police.hu

Egy martfűi lakos közlekedett személygépkocsival a 442-es számú út 15 kilométer szelvényében augusztus 18-án, amikor egy jobbra ívelő kanyarban ismeretlen okból áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött a Rákócziújfalu felől érkező Man kamionnal.

Fotó: Donka Ferenc

Turisztikai célpont lett a Balalajka Orosz Bisztró Szolnokon. Az ország számos településéről, sőt, még külföldről is érkeznek vendégek, hogy megízleljék az orosz ételeket, átéljék az élményeket. Rendre elégedetten távoznak, és ennek hangot is adnak. Mindezek alapján a szolnoki étterem rangos nemzetközi elismerést kapott.

A tulajdonosok célja, megismertetni a nemzeti értékeket, és átadni az orosz életérzést
Fotó: Mészáros János

Rendhagyó módon adták át augusztus 14-én a megyeháza dísztermében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjat, valamint a megyei önkormányzat szakmai kitüntető díjait és címeit. A megemlékezés évek óta bejáratott forgatókönyvét a járványhelyzet felülírta.

Fotó: Kiss János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában