Galériával

2020.12.11. 07:00

Több mint egymilliárd forintból fejlesztik az iskolát Jászapátin

Több mint egymilliárd forintból újul meg a város központjában található egykori Járásbíróság épülete.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

A jövőben ott kap helyet a Jászberényi Tankerületi Központ fenntartásában működő Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola korszerűtlen, a tanulói létszámhoz viszonyítva szűkössé vált Petőfi Sándor úti egysége.

A magyar állam és az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló, eredetileg közel 633 milliós beruházáshoz a kormány novemberben 373 millió forint többlettámogatást hagyott jóvá, így decemberben elindulhat a kivitelezés.

A tankerületi központ vezetősége csütörtökön átadta a munkaterületet a kivitelezőnek, műszaki egyeztetést és helyszíni bejárást tartottak. Ezen részt vett többek között Pócs János országgyűlési képviselő, Farkas Ferenc Jászapáti polgármestere, Zsemberi Zoltán, tankerületi igazgató és Mészárosné Vas Márta, a tankerületi központ szakmai igazgató helyettese.

A tervek szerint a szakmai munkát a 2022/23-as tanévben már a megújult épületben kezdhetik meg a pedagógusok és a diákok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában