lakossági felmérés

2020.12.23. 11:30

Újabb fekvőrendőrökkel lassítják a száguldozókat Újszászon

Sok autós versenypályának nézi az egyenesebb útszakaszokat, és akár nyolcvan-száz kilométer/órával is repesztenek. Mindezt lakott területen belül teszik, ahol mozgásukban korlátozott emberek és gyerekek is közlekednek. Sajnos így van ez Újszászon is. A helyi önkormányzat ezért nemrég több utcába is fekvőrendőröket telepíttetett, hátha az visszafogja a gyorshajtókat.

Czakó Nóra

Az újszászi Ady Endre úton is fekvőrendőrrel csökkentik a gyorshajtások számát

Forrás: Beküldött fotó

– Sajnos az egész várost tele lehetne rakni forgalomlassítóval, mert ahol jobb az út, egyesek száguldoznak – panaszolta hírportálunknak egy újszászi asszony. Szomszédja hozzáfűzte, hogy a Mező úton van, hogy kilencven-százzal is nyomják neki az autósok.

A sebességlassító eszközök leggyakoribb és legelterjedtebb fajtája a fekvőrendőr. Ez azonban eléggé megosztja a lakosságot. Sokan ebben látják a gyorshajtás egyetlen ellenszerét, míg mások ellene vannak. Általános tapasztalat, hogy ahol van fekvőrendőr, ott azt szeretnék az utcában lakók, ha megszüntetnék, ahol nincs, oda pedig szeretnék, ha elhelyeznének egyet.

Van azonban olyan helyzet, ahol nincs más megoldás a forgalom lassítására, mint ennek a telepítése.

– Sokan azért nem szeretnének fekvőrendőrt az utcájukba, mert okultak a korábbi esetekből, aminek az lett a vége, hogy továbbra is száguldoztak az autósok, de akkora csörömpöléssel járt, ahogy ráhajtottak a kisteherautókkal, hogy akkor meg arra riadtak fel éjjel az ott lakók. A másik probléma pedig, hogy a sofőrök a fekvőrendőr miatt folyton lehajtottak az útpadkára, így felhordták a sarat az útra – mondta hírportálunknak egyik újszászi olvasónk.

Dobozi Róbert polgármestertől megtudtuk, a településen kialakítottak egy gyakorlatot, hogy mely esetben telepítenek, illetve bontanak el fekvőrendőröket.

– Három esetben kerülhet erre sor. Valamely illetékes hatóság, például közútkezelő, katasztrófavédelem, mentőszolgálat, rendőrség kérésére, szaktervező javaslata alapján vagy lakossági kezdeményezésre – fejtette ki Dobozi Róbert.

– Fontos, hogy ez utóbbi kategóriába nem tartozik bele a Facebook-bejegyzés, különösen a bejegyzés alá írt hozzászólás. Minden esetben írásbeli megkereséssel kell fordulni a polgármesteri hivatalhoz, a jegyzőhöz vagy hozzám – hangsúlyozta a városvezető.

Elég ha egy lakos jelzi a problémát, az önkormányzat pedig felméri az adott útszakaszon élők igényeit. Minden házhoz eljuttatnak egy kérdőívet, aminek visszaküldésére bő határidő, két-három hét áll rendelkezésre.

A telepítés vagy bontás feltétele az összes érintett ingatlan tulajdonosának egybehangzó, vagyis minimum hatvan százalékban támogató, írásban tett nyilatkozata.

Az újszászi Ady Endre úton is fekvőrendőrrel csökkentik a gyorshajtások számát
Fotó: Beküldött fotó

– Ez egy korrekt eljárás, hiszen így a zárt borítékban elhelyezett kérdőívre mindenki azt írhatja, ami a saját véleménye. Ha például aláírást kellene gyűjteni, azzal nyomást lehetne gyakorolni az emberekre – világított rá Dobozi Róbert.

– Ha megvan a legalább hatvan százalék, bevonunk egy szaktervezőt, aki megmondja, hová kerüljön a fekvőrendőr, illetve hány darab, és milyen magasságú. Ebbe már a lakosoknak nincs beleszólásuk, hogy például nem az ő házuk elé szeretnék – tette hozzá a polgármester.

Mióta két és fél éve megválasztották, a Szilágyi, Tél, Árpád, Ady Endre, Nap, Akácfa, Mező, Batthyány, Jókai és Széchenyi úti lakosoktól érkezett hozzá megkeresés. Így a közelmúltban az itt élők igényeit mérték fel. Ez alapján a Szilágyi, Tél, Árpád és Ady Endre úton támogatták a sebességcsökkentő küszöbök telepítését.

Kétévente mérhetik fel az igényeket

– A fekvőrendőröket az elmúlt héten már ki is helyezték az érintett utcákba – tudtuk meg Dobozi Róberttől.

– Előregyártott, műanyag elemeket használtunk, ami teljesen szabványos. Emellett bármikor javítható, és ha úgy adódik, vagy esetleg a lakosok hatvan százaléka úgy kéri, akkor bármikor visszavonható. Fontos még megjegyezni, hogy azokban az utcákban, ahol a lakossági kezdeményezésre indított, már lefolytatott felmérést a lakosok döntő többsége nem támogatta, ott két éven belül nem lehet újabb lakossági kezdeményezésre felmérést végezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában