beruházás

2021.01.06. 17:30

Háromszázmillió forintot nyert útfelújításra Rákóczifalva

Hosszú évek óta kiemelt probléma Rákóczifalván a belterületi utak állapota. Néhol termetes kátyúk között kell lavírozni az úttesten, csapadékos időben a hatalmas pocsolyák pedig még a kerékpárosok közlekedését is megnehezítik. A helyzetre folyamatosan panaszkodtak az itt élők az önkormányzatnak, idén azonban végre megkezdődhetnek a munkálatok.

Kovács Berta

A posta előtti útszakasz is felújításra szorul, rövidesen megkezdődhetnek a munkák, mutatja dr. Túróczi Imre polgármester

Fotó: Mészáros János

Az év utolsó napjaiban jó hírt kaptak a falvaiak. A kormány 300 millió forint vissza nem térítendő egyedi támogatást biztosít a település úthálózatának felújítására.

– Én még nem olyan rég, csak 2017 óta élek Rákóczifalván, itt vettünk házat a Körte úton. A mi utcánk sincs jó állapotban – vallotta meg falvai lakosként Pinczés Imre.

– Amikor idejöttünk, volt is egy lakossági kezdeményezés, hogy dobjuk össze a pénzt az út javítására és a hiányzó összeget majd az önkormányzat kipótolja. Ám az akkori városvezetés folyton halogatta a megvalósítást, így végül nem történt semmi. Pedig az itt lakók elég jelentős összeget hajlandók lettek volna erre áldozni, akár nyolcvanezer forintot is. Így nagyon örülünk neki, hogy ezzel a támogatással végre történik valami az utakkal kapcsolatban.

A mi utcánkban csak zúzott kő van, nincs leaszfaltozva, de nagyon kátyús, esős időben egymást érik a pocsolyák, amit legfeljebb a gyerekek élveznek. Mellettünk a Vasvári Pál úton is borzasztó közlekedni, bár azon már javítottak – mondta Pinczés Imre.

– Nem is bíztunk abban, hogy a közeljövőben útfelújításra pénzt kap a település. Azt gondoltuk, hamarabb lesz elkerülő út is. De nagyon örülünk, hogy nem így történik – nyilatkozta Berényiné Szabó Katalin, a Közösen Rákóczifalváért Egyesület elnöke.

– Rákóczifalván már tíz éve sarkalatos kérdés az utak állapota, és egyre súlyosbodnak a problémák. A 442-es utat a Közútkezelő igyekezett karbantartani, de a kereszteződésben felszerelt közlekedési lámpa miatt sokan a környező utcákba kanyarodtak le, de azokat az útburkolatokat nem akkora forgalomra tervezték, nem bírták a terhelést.

A javasolt forgalmirend-változás megszüntette a torlódást, így már nem a mellékutakat választják az autósok, ám az utak megrongált állapotban ottmaradtak. Reméljük, ebből a 300 millió forintból jó pár út felújítására jutni fog.

A posta előtti útszakasz is felújításra szorul, rövidesen megkezdődhetnek a munkák, mutatja dr. Túróczi Imre polgármester
Fotó: Mészáros János

– A lakosság a település legnagyobb problémájaként jelölte meg az utak állapotát – mutatott rá dr. Túróczi Imre polgármester is. – Komolyabb munkálatok nagyon régóta nem történtek, az elmúlt évben tudtunk egy kis felújítást végezni. Az utak azonban tényleg nagyon leromlottak, tenni kellett valamit az ügyben. Múlt évben egyeztettünk az országgyűlési képviselőnkkel, dr. Kállai Máriával, a kormányhivatallal, kerestük a megoldást, hogy miként lehetne ilyen célra fordítható forráshoz jutni.

Nagy öröm, hogy megkaptuk ezt a háromszázmilliós támogatást. Így 2021-ben végre komoly felújításba kezdhetünk, el is kell végezni idén ezt a munkát. Szeretnénk azonban körültekintően eljárni, felmérni az állapotokat, mielőtt belekezdünk. Az a célunk, hogy minél több utat rendbe tudjunk tenni, így javítva a falvai közlekedési viszonyok általános megítélésén – emelte ki a polgármester.

– A lakosoktól legtöbb panasz az Arany János, a Vasvári Pál, valamint az Árpád útra vonatkozóan érkezett, de nyilván nem csak ezek az utcák problémásak. Vannak olyan utak, útszakaszok, amik egyszerű kátyúzással már nem tehetők rendbe, ott az adott részt újra kell aszfaltozni. Mindezt figyelembe vesszük, hiszen tartós megoldást szeretnénk – hangsúlyozta a polgármester.

Felmérik a jelenlegi állapotokat

Alapos vizsgálódás előzi meg az útjavítási munkák megkezdését. Dr. Túróczi Imre polgármester elmondta, szakértők bevonásával felmérik az utak állapotát, feltárva, hogy hol, milyen mértékű a károsodás, milyen beavatkozásokra lenne szükség.

Ezen adatok birtokában fog arról dönteni az önkormányzat, hogy melyik utcában milyen jellegű munkát végezzenek. A település úthálózatának komplett felújítására nyilván nem elég az az összeg, de szeretnének minél több utcát rendbe tenni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában