Szolnok

2021.01.06. 14:00

Lemezre került huszonöt évnyi „Örökség”

A szervezők tavaly emlékezetesnek álmodták meg, és tulajdonképpen felejthetetlenné is lett a 2020-ban negyedévszázados tradícióra visszatekintő „Örökség” Világzenei Fesztivál. Valóban rendhagyóra sikeredett a tavalyi rendezvény, mivel a szokásos bulit el kellett halasztani. A hagyományosan augusztus „Ilusa” körül a Tiszai hajósok terén „tomboló” etnozenei, folk és folkrock banzáj ezért nosztalgiázásra szorítkozott.

Mészáros Géza

Pap Béla fesztiválszervező az elmúlt évtizedekről beszélt

Forrás: Beküldött fotó

A TISZApArt Moziban berendezett múltidéző fotókiállításon és a filmszínház előtti Múzsák terén zajló egy-két „maszkarás” koncerttöredéken kívül azért elővarázsoltak még néhány meglepetést a sohasem búsuló szervezők.

– Készül, és hamarosan nyomdába kerül a fesztivál huszonöt évnyi emlékét bemutató könyv, illetve elkészült az a nem kereskedelmi célokra kiadott két albumnyi lemez, melyen huszonöt év huszonöt zenei válogatása került fel – szólaltattuk meg az elmaradt jubileumi dzsembori kapcsán az „Örökség” Világzenei Fesztivál főszervezőjét, Pap Bélát.

– Baricz Péter barátommal és az „Ifjúságért” Egyesület néhány zenemániás tagjával azon töprengtünk 1996-ban, hogy mi legyen az az élmény, mellyel méltóképpen, de a magunk filozófiájával és lelkületével tegyük emlékezetessé a millecentenáriumot a megyeszékhely fiatalsága számára. Közismert és még „névtelen” előadókat kértünk fel az ELSŐ-re, s jöttek elsőre mások mellett a Muzsikás és a Kaláka, a Méta és a Tin-Tin Quartett, a Gépfolklór és Lajkó Félix, valamint Waszlavik László is.

Pap Béla fesztiválszervező az elmúlt évtizedekről beszélt
Fotó: Beküldött fotó

A közönség nem csak az estek fellépőit, de a zárónapon az egész fesztivált visszatapsolta. Ennek köszönhetően szerveztük meg a következő rendezvényt, melyen a Ghymes, a Csík zenekar és az Irish Rovers kápráztatta el a nagyérdeműt. Az eltelt huszonöt év alatt huszonhét ország négyszáz előadója látogatott el Szolnokra. A huszonhét táncházi forgatag, tizenkét színházi előadás, hat kiállítás, három utcazenei fesztivál és két tehetségkutató versennyel a hátunk mögött immáron szerénytelenség nélkül kijelenthetjük, remek ötlet volt az első „Örökség” megszervezése. Meg a többié is...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában