Jászság

2021.01.29. 20:00

Március közepéig döntenek az idei világtalálkozóról

Száz évvel ezelőtt alakult meg a Jászok Egyesülete Budapesten. A szülőföldjükről elszármazott jászok mindenkor keresték a kapcsolattartás lehetőségét egymással és a Jászságban élőkkel. A szervezetet 1946-ban feloszlatták, betiltották. Harminc éve összefogtak, és újjáalakították az egyesületet. A világjárvány közel egy éve megfosztja a közösséget a személyes találkozás örömétől, tevékenységük egy részét a virtuális térben végzik.

Illés Anita

Két éve, 2019-ben Jászkisér adott otthont a jászok legnagyobb rendezvényének

Kettős jubileumot ünnepel idén a jászokat tömörítő civil közösség.

– Dr. Czettler Jenő akadémikus vezetésével 1921-ben Budapesten alakult meg a Jászok Egyesülete. Azután 1946-ban feloszlatták, betiltották a szervezetet. Harminc éve annak, hogy 1991-ben elődeink nyomába lépve, újjáalakítottuk a Jászok Egyesületét, mely az elszármazottak és az otthon élők intézményes kapcsolattartása érdekében jött létre – emlékezett vissza hírportálunknak küldött hírlevelében dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete elnöke.

Csak egyetlen rendezvényt tudtak megtartani

Készülnek a kettős évforduló méltó megünneplésére. Az esemény megvalósítására a járványügyi helyzet és az érvényben lévő kormányzati intézkedések figyelembevételével kerülhet sor.

Taglétszámuk tavaly év végén ötszáznegyven fő volt, hazánk valamennyi megyéjén túl külföldről és a Jászság tizennyolc településének mindegyikéről van tagtársa. Jelenleg negyvenhárom tagszervezettel működnek.

– A világtörténelem rendkívüli 2020-as éve átgázolt rajtunk is. A koronavírus-járvány megfosztott bennünket a közösségi találkozás örömétől, mindössze egyetlen fővárosi rendezvényt tarthattunk februárban. Márciustól a mai napig az összes tervezett, s már előkészített programunk, közte a jánoshidai Jász Világtalálkozó is, elmaradt – számolt be dr. Dobos László.

Két éve, 2019-ben Jászkisér adott otthont a jászok legnagyobb rendezvényének
Fotó: Gémesi Balázs

Főleg a Jászság természeti értékeit népszerűsítették

Kiemelte, hogy az egyesület több formában jelen van a világhálón, tevékenységük egy részét a virtuális térben végzik. Az online megjelenés ezekben az időkben felértékelődött. Ezt bizonyítja, hogy közösségi oldalaik kibővítették kapcsolati hálójukat, megsokszorozták a hozzájuk kötődő személyek körét. Az oldalak kezelői többek között arról számoltak be, hogy közel százharminc Facebook-bejegyzéssel tartalmas évet zártak.

Ezek többsége a Jászság természeti értékeit mutatja be helyi amatőr és profi fotográfusok alkotásain keresztül. Az egyesület tíz éve van jelen a Facebookon, az oldal követőinek gyarapodási üteme ugyan mérséklődött, de idén elérheti a tízezret. Az Instagram-oldal eddig nem hozta azt a nézettséget, amit szeretnének – összegezte a tapasztalatokat az egyesület elnöke.

A szervezet az elmúlt évben is több kiadvány megjelentetéséhez nyújtott támogatást, melyek a térség kulturális örökségét ápolják, gazdagítják.

Már tavaly megtervezték a találkozó programját

A járvány miatt tavaly elhalasztott Jász Világtalálkozó tervezett új időpontja ma még érvényes, 2021. június 25–26–27-re hirdették meg. A rendezvény házigazdája Jánoshida, társrendezője a Jászok Egyesülete.

– Ma még senki nem tudja pontosan, hogy mi lesz egy-két hónap vagy fél év múlva.

– Március közepére kell döntenünk, hogy tarthatjuk-e az időpontot, vagy lemondjuk a júniusi világtalálkozót. Ha utóbbi mellett döntünk, akkor valószínűleg május közepéig, végéig kell majd határozni, hogy esetleg egy augusztusi vagy szeptemberi időpontban lehet-e reális esély a program megtartására idén, vagy legrosszabb esetben ismét egy évvel el kell halasztanunk a rendezvényt – erősítette meg érdeklődésünkre Eszes Béla, Jánoshida polgármestere a település közösségi oldalán közzétett, szervezéssel kapcsolatos információt.

– A programokat már a múlt évben megterveztük, a fellépőkkel megkötött szerződéseinket hónapokkal ezelőtt aláírtuk az új, 2021-es időpontra. Ha szükséges, akkor újra módosítjuk ezeket. A következő Jász Világtalálkozó Jánoshidán akkor lesz, amikor már biztonságosan lehet nagy rendezvényeket is tartani Magyarországon – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában