JÁSZKUNSÁG

2021.02.04. 07:00

A vakcina beadása garantálja mindannyiunk biztonságát

A koronavírus-járvány miatti elővigyázatosságból ezekben a napokban sem engedhetünk, a korlátozó intézkedések még jó ideig meghatározzák a mindennapjainkat. Dr. Berkó Attila szerint a legfontosabb célok egyike most a munkahelyek védelme. Térségünk munkaerőpiaci helyzetéről, a kormányablakbusz újraindításának lehetőségeiről, illetve az új hatósági feladatokról a megyei kormánymegbízottat kérdeztük.

Hartai Gergely

Megyénk munkaerőpiaca ütésállónak bizonyult – emelte ki dr. Berkó Attila

Forrás: Beküldött fotó

– Nemrégiben értékelte a megyei kormányhivatal elmúlt évét. December óta alig több mint egy hónap telt el, járványügyi szempontból mégis sok minden változott. A vakcina hazai megjelenésével új fordulatot vett a védekezés. Oltáspárti?

– Teljes mértékben. Tisztviselőként, családapaként és felelős állampolgárként is azt mondom, a koronavírussal szemben az oltás az egyetlen megoldás, hogy biztonságban tudhassuk egymást, és visszakaphassuk a megszokott életünket. Jómagam regisztráltam az oltásra, és már várom, hogy az oltási rend szerint megkapjam a vakcinát.

Arra biztatok másokat is, hogy éljenek a lehetőséggel.

– A napokban készült egy térségi körkép arról, hogy a koronavírus-járvány miatt országszerte, így a megyében is komoly visszaesést könyvelhet el az idegenforgalom és a vendéglátás. Vannak elképzelések arra vonatkozóan, hogy miként állítható talpra megyei szinten a két ágazat?

– A megnyugtató megoldás ezen vállalkozások számára nyilvánvalóan az lenne, ha végre kinyithatnának. Ez csak akkor történhet meg, ha a hazai átoltottság kellő mértékű lesz, de még nem tartunk itt. Ezért is igyekszik a kormány mielőbb, minél több vakcinát biztosítani, minden rendelkezésre álló oltóanyagot minél hamarabb felhasználni. A kormány azt is tudja, hogy ezeknek a szektoroknak segíteni kell.

A talpra álláshoz elsősorban arra van szükség, hogy legyen kivel újranyitni, a munkahelyek maradjanak meg, a munkavállalók ne széledjenek szét.

Ezt már most is segítjük az ötvenszázalékos ágazati bértámogatással. Én azt kértem a munkatársaimtól, hogy a lehető leggyorsabban hozzanak döntést ezekben az ügyekben. Mindennek persze megvan az átfutási ideje, de azt mondhatom, hogy az utolsó szükséges papírok megérkezése után néhány nappal utaljuk a támogatásokat, hogy a munkavállalók mihamarabb segítséget kapjanak.

A turizmus és a vendéglátás talpra állítását a kormány kiemelt feladatának tekinti – hangsúlyozta dr. Berkó Attila
Fotó: Beküldött fotó

– Hogy látja, a megyei munkaerőpiac mely területét érintette leginkább a járványhelyzet? Hol kell az elkövetkezendő hónapokban hathatós segítséget nyújtani?

– Lényeges nehézséget épp a fenti két területen tapasztalunk leginkább. Természetesen a járvány szinte minden ágazatnak okozott kiesést, de míg az ipari termelés nem állt le, a kereskedelem működik, addig a szolgáltató szektorban kényszerszünet van. Akkor járunk jó úton, ha a következő hónapokban összefogunk ezekért az ágazatokért, és mind megyei, mind települési szinten segítjük a turizmusban, vendéglátásban dolgozókat.

Szerencsére Jász-Nagykun-Szolnok megye munkaerőpiaca stabil, a második hullámban egyelőre nem nőtt számottevően az álláskeresők száma.

– 2021-től a kormányhivatalokhoz kerültek a hulladékgazdálkodási hatósági feladatok. Az illegális szemétlerakás ellen milyen eszközökkel, szankciókkal léphetnek fel? A lakosság hogyan tudja segíteni az önök munkáját a lerakók felszámolását illetően?

– A hulladékhatósági részletszabályokról az Országgyűlés hoz majd döntést, így még nem dőlt el, hogy pontosan milyen eszközök lesznek a kezünkben. Hagyományos hatósági módszer a bírság, így ennek valamilyen formájára számítani lehet. Mi mindenesetre készülünk a feladatra, és természetesen számítunk a lakosság észrevételeire is. Kiváló kezdeményezés a Hulladékradar. Ha az alkalmazáson keresztül elküldik majd nekünk a GPS-koordinátákat és a fényképeket, kiszállunk a helyszínre. Emellett személyesen, telefonon és e-mailben is tehetnek majd bejelentést.

– Nagy érdeklődésre tartott számot megyénkben a kormányablakbusz, amely az ügyek gyors intézését segíti. Korábban azt nyilatkozta, hogy a járvány miatt országszerte fel kellett függeszteni a kitelepüléseket. Mikorra lát esélyt arra, hogy ismét útnak induljon a mobil ügyfélszolgálat?

– Mint jelenleg majdnem minden, ez is a járványhelyzet alakulásától függ. Pontos időpont nincs, amikor az ország általánosan elkezdhet nyitni, akkor érdemes megvizsgálni, hogy garantálható-e a kormányablakbuszok biztonságos elindítása. Egy biztos: amint lehet, útnak indítjuk, hiszen már ősszel is látszott, hogy a megyebelieknek nagy segítség, ha házhoz visszük az ügyintézést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában