Galériával

2021.02.02. 17:30

Átadták a megyei Civil Díjakat

Kedden, a biztonsági előírások betartása mellett, Szolnokon adták át a megyei Civil díjakat.

Kovács Berta

Fotó: Nagy Balazs

Február elseje a Civilek Napja. Az erős civil hálózat a sikeres társadalom alapköve. A civil szervezetek felelősségvállalása, társadalmi munkája, jelenléte nélkülözhetetlen a mindennapokban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ CKSZK, (korábban CIC) cím birtokosa, a CONTACT Mksz 2019-ben megyei Civil Díjat alapított a jeles nap tiszteletére. Az elismeréssel azok tevékenységét méltatják, akik civil szervezetként, vagy szervezet tagjaként kimagasló tevékenységet folytatnak, illetve folytattak.

A hagyományos ünnepélyes díjátadó rendezvényt idén a járványhelyzet miatt nem tarthatták meg, a díjazottak kedden zárt körben, a biztonsági előírások betartása mellett vehették át oklevelüket a szolnoki Civil Házban.

Ez alkalommal két személy és két szervezet kapott elismerést.

Turi László, az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység vezetője. Megalakulása óta az általa vezetett mentőcsoport több mint ezer éles bevetésen vett részt, nemcsak hazai terepen, hanem a világ hat országában, többek között katasztrófák utáni mentésekben. 2015-ben önkéntes tűzoltóságot is létrehoztak, mely azóta több mint 300 tűzesetnél, illetve balesetnél vettek részt bevetésen.

Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetőjeként, az egyesület alkalmazottjaként tizenöt éve kimagasló sikerességgel végzi feladatait. Munkája révén számos sikeres kiállítás valósult meg, Szolnokon, az ország más részeiben és külföldön is. Képzőművészként, zenészként, művészeti szervezőként és teoretikusként jelentős értéket hozott létre.

Az „Alföld Szíve„ Térségi Turisztikai Egyesület kilenc éve végzi a térség, benne a megyeszékhely turisztikai kínálatának népszerűsítését és ismertségének növelését. A szervezet jelenleg 46 tagot számlál. Kezdettől együttműködnek a szolnoki önkormányzat turizmusért felelős osztályával, a TOURINFORM Szolnok Irodával és a megye turisztika szereplőivel. Működtetik a megye turisztikai honlapját és több közösségi felületet, jeles rendezvények fűződnek nevükhöz. Ők működtetik többek között a Tisza-tavi Turisztikai Kerekasztalt is.

Túrkevéért Alapítvány 30 éve alakult, zeneiskolaként. Megkapták Túrkevén a felújított hajdani postaépület, melyet 1993-ban Kocsis Zoltán zongoraművész a zene hajlékává avatott. A környező településeken az Egressy Béni Zeneiskola tagintézményeiben is megkezdték a zeneoktatást. Az önkormányzattal együttműködve létrehozták a 48-as emlékparkot. Megvalósították a KÚT-SKANZEN-t, ahol a19. századi alföldi kútfúrásnak állítottak emléket. A testvérvárosi kapcsolatok kiépítésében is részt vállaltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában