Magyar Falu Program

2021.06.07. 11:25

Múzeummá alakítanák a lakatlan családi házat Tiszaroffon

A Magyar Falu Program keretében számos település vásárolt elhagyott, régi ingatlanokat, hogy a felújítás után újra élettel töltsék meg azokat. Tiszaroffon egy múzeumot szeretnének létrehozni, amelyhez meg is találták a megfelelő ingatlant, a felújítás azonban nagy feladat lesz.

Ujvári László

Vankóné Jekli Anikó polgármester az épület állagmegóvási munkálatairól már szakemberekkel is egyeztetett

Fotó: Ujvári László

Régi családi ház árválkodik a falu központjában, szemben a közösségi házzal. Ha minden jól alakul, múzeum lesz belőle.

– Tényleg elhagyatott, rossz állapotban lévő ingatlanról beszélünk, mely nagyon régóta lakatlan. Bár a tulajdonos valamivel hárommillió forint felett szerette volna értékesíteni, az önkormányzatnak ennek a feléért is eladta – kezdte hírportálunk kérdésére adott válaszát Vankóné Jekli Anikó polgármester.

– Amikor megtudta, mi a célunk az épülettel, úgy döntött, másfél millió forintért is megvásárolhatjuk, így a rendelkezésünkre álló ötmilliós keretösszegből még futja az állagmegóvásra.

Jelenleg az épület stabilizálásán, az aktuális állapot megőrzésén dolgoznak a szakemberek. Figyelembe véve az építőipari árszínvonalat, tízmilliós nagyságrendbe fog kerülni az ingatlan teljes körű felújítása és berendezése. Azonban ez messze meghaladja a település anyagi lehetőségeit, ezért külső forrás bevonására lesz szükség. Mint azt a településvezető elmondta, igyekeznek újabb pályázati lehetőségeket felkutatni, hogy minél hamarabb megújulhasson az épület.

Felmerül a kérdés: ha ilyen költséges a felújítás, miért ehhez ragaszkodott az önkormányzat? Ennek két oka van, az egyik a múltja, a másik a kialakítása. Sok, a település számára fontos személy kötődik a házhoz, például itt kezdte tiszaroffi életét albérletben Bodon Béla, a helyi általános iskola egykori, köztiszteletben álló igazgatója, míg az ingatlan tulajdonosa Tisza­roff jegyzője volt. Két épület található a portán, egy családi ház, valamint mellette egy kisebb, amely rendszerint albérletként funkcionált.

Vankóné Jekli Anikó polgármester az épület állagmegóvási munkálatairól már szakemberekkel is egyeztetett
Fotó: Ujvári László

– A tulajdonos sok mindent itt hagyott, mikor megtudta, hogy múzeumot szeretnénk kialakítani. Dokumentumokat a családról, és régi bútorokat is, melyeknek a múzeum berendezésekor nagy hasznát fogjuk venni. Ezeket az elmúlt hetekben átválogattuk, rendszereztük és egy raktárba helyeztük el őket addig, amíg az épületben zajlik a munka – sorolta a településvezető.

Vankóné Jekli Anikó kiemelte, az egyik érdekes holmi egy százévesnél is idősebb maci, amely még a tulajdonos nagymamájáé volt.

Vakolás helyett tapasztották a falakat

Négy héttel ezelőtt láttak munkához, először a pakolás, a dokumentumok és bútorok válogatása történt meg, majd az állagmegóvás következett. Figyelnek arra, hogy az ingatlan visszakapja eredeti jellegét, például a falakat nem vakolták, hanem tapasztották évtizedek óta ezzel foglalkozó szakemberek Tiszabőről.

A szükséges helyeken aláfalazták és összekötötték a falakat, ezután a tető javítása következik, hogy megelőzzék az esetleges beázásokat és károkat. Ezt követően pedig olyan pályázatok után néznek, amelyek keretében kívül-belül megújulhat ez a település számára fontos ingatlan.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában