Rekonstrukció

2021.06.05. 18:00

Többen is hozzájárultak a kőteleki tűzoltólaktanya felújításához

Megújult a Tisza-parti kistelepülés tűzoltólaktanyája. Az épületegyüttes összefogással „született újjá”, a munkálatok során a helyi egyesület tagjai sok segítséget kaptak az önkormányzattól, valamint helybeliektől és volt kőtelekiektől.

Rimóczi Ágnes

– Az egyesület tagjai alaposan kivették a részüket a felújítási munkálatokból, melyet ezúton is köszönök mindannyiuknak. És természetesen hálásak vagyunk minden segítségért, amit kaptunk a felújításhoz – mondta el Márkus Imre. A Kőteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka kiemelte, hogy a település önkormányzata – mint korábban is rendszeresen – most is támogatást nyújtott nekik a munkálatokban.

Emellett több ismerős, barát ajánlotta fel a segítségét.

– Voltak, akik a felújításhoz szükséges anyagokkal segítettek, voltak, akik munkával járultak hozzá, hogy megújulhasson a laktanyánk. Mindkettő nagyon fontos volt – emelte ki.

Az önállóan beavatkozó szervezet laktanyájának mindkét épülete megújult.

– A szerállásunkat teljesen újrafestettük. Ebben egy volt kőteleki, a témában szakavatott ismerősünk tanácsát követtük, aki a speciális festék beszerzésében is segített. A festést az önkormányzat dolgozói végezték el. A főépületben is nagyon sok munkát végeztünk el. Kikerült a homlokzatra egy „tűzoltóság” domborfelirat, az épület oldalára pedig egy festett felirat, emellett címert és zászlótartókat is helyeztünk ki az épületre. Elkészültek a különböző, így például a veszélyt jelző feliratozások is – sorolta a munkálatokat Márkus Imre.

Bozóki Roland parancsnokhelyettes a régi fecskendővel
Fotó: Mészáros János

Az épületek szépítésén túl a laktanyánál álló régi tűzoltófecskendő is megújult.

– Korábban már készült a kocsi alá egy alap, most pedig egy tetőt állítottak fölé az önkormányzat munkatársai, ez védi majd a fecskendőt az esőtől. Ezen munkálatok elvégzésével végre mutatós is lett az állomásunk – tette hozzá végül a Kőteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka.

Fotó: Mészáros János

 

Ezek is érdekelhetik