jászkunság

2021.06.17. 06:55

Új formátumú rendszámok jönnek jövő nyártól

Néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni a jelenlegi rendszámtáblákból, ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló azonosítókat vezetnek be – jelentette be nemrég Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese. Ezeket az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják majd meg.

Czakó Nóra

Budapest, 2015. október 13. A zöld rendszámot elsõként megkapó (de nem az egyes sorszámú) BMW i3 elektromos meghajtású személygépkocsi a Wallis Duna Kft. telephelyén Budapesten 2015. október 13-án. A rendszámmal az elektromos autóknak járó kedvezményeket is igénybe lehet majd venni. MTI Fotó: Marjai János

Forrás: MTI

Fotó: Marjai János

Több mint négy évig kitartottak az L és M kezdetű rendszámok, az utána következők azonban annál hamarabb fogytak el. A P betűvel kezdődő egyedi azonosítókból már másfél év alatt, míg az R betűs rendszámokból még ennél is gyorsabban, mindössze tizenhat hónap alatt kifogytak a hatóságok.

Megyénkben is évről évre növekszik a közúti gépjárműállomány – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Míg 2012-ben közel kilencvenötezer személyautót tartottak nyilván, addig 2020-ban már több mint százhuszonkilencezret. A tehergépkocsik számában is emelkedés figyelhető meg ezekben az években térségünkben.

– A jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. A mostanit felváltó formátum azonban tartósan megoldja a gépkocsik hatósági jelzéssel való ellátását – fejtette ki nemrég Schanda Tamás.

A miniszterhelyettes kiemelte, ez semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, ­kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új ­táblákra cserélni. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését – fűzte hozzá az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.

A hazai autóklub vezetői is véleményezték az ötletet

A Magyar Autóklub az ország legnagyobb autós civil szervezete idestova százhúsz esztendeje, hiszen hetvenhatezer klubtaggal és hétszázhatvanezer ügyféllel büszkélkedhet. A kezdetektől jelen voltak a magyar autózás kialakításában, és az 1970-es évektől folyamatosan kikérik a gépkocsivezetők véleményét az autózáshoz kötődő ügyekben. Ennek megfelelően a Magyar Autóklub magazinja, az Autósélet is foglalkozott az új formátumú rendszámok bevezetésével a májusi számában.

– A Magyar Autóklubot nem vonták be a jogszabály előkészítésébe, viszont a korábbi években több anyagot is véleményeztek a szakértőink – mondta hírportálunknak Bana Béla, a Magyar Autóklub Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének elnöke.

– Még kilenc esztendeje vetődött fel a területi rendszámok bevezetésének ötlete, de ezt nem támogattuk. Mivel napjainkban az S-sel kezdődő betűkombinációnál tartunk, és már csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, lassan elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosító táblák. Így egy ideje már sejthető volt, hogy változásra készül a jogalkotó.

Az új rendelet szerint Magyarország áttér a négy betű és három szám összeállításra.

– Magyarán a bal szélen futó, uniós zászlót és H felségjelzést tartalmazó kék sáv továbbra is megmarad, ellenben újdonság, hogy az első két betű után beillesztik a magyar címert – részletezte Bana Béla, aki a rendszámok történetéről is beszélt hírportálunknak.

Párizsban adták ki az első ilyen jármű-azonosítót

Mint megtudtuk, a világ első rendszámát a párizsi rendőrség adta ki 1893-ban. Magyarországon pedig a huszadik század legelejére datálható az első: az 1901-ben hozott rendeletek előírták a hatósági rendszám használatát és a kötelező műszaki vizsgálatot. Öt évvel később a Magyar Automobil Club jegyzéke szerint a legnagyobb rendszám a 351-es volt. Ezt Törley József egyik teherautója használta.

Az 1910 áprilisában kiadott rendelet az ország területét tizenöt járműkerületre osztotta, a kerületek egy-egy betűjelzést kaptak, melyet a rendszámtáblán fel kellett tüntetni. Két város, Budapest és Fiume önálló kerületnek számított. A rendszámok egy betűből, egy kötőjelből és három számjegyből álltak, kivéve a fővárost, ahol a rendszámok római számmal kezdődtek.

A kétszer három karakter mellett ott volt a zászló is

A második világháború után derültek ki turpisságok: a benzinjegyek bevezetésekor döbbentek rá, hogy sokan kitalált rendszámokat használtak, és engedély nélkül közlekedtek. Az 1948-ban keltezett rendeletben tették kötelezővé a gépjárművek műszaki szemléjét, valamint új rendszámokat adtak ki. Az első négy napon jelentkező háromszázhuszonkilenc kocsiból csak hetven kapott rendszámot, huszonkilencet véglegesen kitiltottak a forgalomból.

A hatkarakteres rendszámokat, melyek két betűből és négy számból álltak, 1958-ban vezették be.

Hazánkban jelenleg olyan rendszámok vannak használatban, melyek sorozatrendszám esetén három betű, három szám felosztásban követik egymást, fehér alapon fekete karakterekkel.

– A három betűt, illetve számot, egy magyar zászlót és egy nagy H betűt felsorakoztató, korábban használt változat 1990 nyarától kezdve került a járművekre. Ez kapott 2004-ben, az uniós csatlakozáskor kék alapszínt, akkor a trikolór helyét az EU csillagai vették át – magyarázta Bana Béla.

Fontos szabály, hogy a táblának minden esetben jól olvashatónak kell lennie

A KRESZ már több mint egy évtizede rendelkezik a rendszámokról. A legfontosabb előírás, hogy a járművezetőnek a napi első elindulás előtt többek között ellenőriznie kell a rendszámtáblák meglétét és állapotát.

– Hiányuk miatt, már az egyik elvesztése esetén is, a járművel elindulni és a forgalomban közlekedni nem lehet – hangsúlyozta Bana Béla.

– Emellett a rendszámtáblákat a felszerelésükre kijelölt helyen, és nem a szélvédő mögött, illetve jól olvasható állapotban kell tartaniuk a gépkocsivezetőknek. Semmiképpen sem lehet olvashatatlanná tenni, például letakarni, karaktereket megváltoztatni, de jogosulatlanul leszerelni sem, illetve sárral berakódott rendszámtáblával sem lehet közlekedni. Fontos még kiemelni, hogy a rendszám felszerelésére kötelezett járművet a szabály értelmében rendszám nélkül főútvonalon egyáltalán nem szabad, mellékútvonalon pedig, közterület-használati engedély hiányában, legfeljebb tíz napig lehet tárolni. Az előírás megszegése esetén a járművet a rendőrség, a közterület-felügyelet és az út kezelője is eltávolíthatja – tette hozzá a szakértő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában