JÁSZKUNSÁG

2021.08.10. 07:40

Az olajosbogár lehet a parlagfű ellenszere

A hagyományos eszközökön túl a biológiai védekezés lenne a legjobb megoldás a parlagfű ellen, e téren az olajosbogár tűnik a legígéretesebbnek.

Czakó Nóra

Forrás: Mediaworks

Ugyan a parlagfű elleni védekezés hagyományos eszközökkel is elvégezhető, a leginkább kívánatos módszer mégiscsak a biológiai védekezés lenne. Ez a témakör sokakat foglalkoztat, és a világon sok kutatás folyt már ezzel kapcsolatban. A tudományos eredmények alapján a legígéretesebbnek egy bogár, a parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa) tűnik – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményében.

Ez a faj már Európában is megjelent, stabil populációja Észak-Olaszországban, Milánó környékén alakult ki.

A Nébih munkatársai is vizsgálódnak, ezért megállapodást kötöttek az Eötvös Loránd Kutató Hálózat ATK Növényvédelmi Intézetével. Ennek célja a parlagfű-olajosbogár magyarországi előfordulásának felmérése, illetve további vizsgálatok a bogár hazai viszonyok közötti életmódjának megismerésére.

Ezért azt kérik a lakosságtól, hogy aki a bogarat látta, küldje el annak pontos előfordulási adatait, vagyis a megfigyelési dátumot, helyszínt és lehetőleg egy jó minőségű fényképet a [email protected] e-mail-címre.

A bogár könnyen felismerhető, körülbelül fél centiméter hosszúságú, sárga, sárgásbarna színezetű, melynek szárnyfedőin fekete hosszirányú sávok láthatóak. Főleg parlagfüvön található meg, melyen szabad szemmel is jól megfigyelhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában