Feszültség

2021.09.13. 06:58

Meggyfa-vita: tovább folytatódik a két szolnoki szomszéd harca

„Egy meggyfa miatt vitáznak a szomszédok a szolnoki Kertvárosban” – írtunk három héttel ezelőtt egy, a városrészben kialakult helyzetről. Igaz, akkor még csak egyoldalúan tudtunk beszámolni a felmerülő problémáról, ám jeleztük, a másik fél álláspontját is közreadjuk. Ezúttal a „másik szomszéd”, dr. Keliger János növényvédelmi szakmérnök véleményét közöljük a vitatémában.

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Kertváros egyik utcájában élő Balázs Géza szerint a szomszédja nem megfelelően ültette, illetve gondozza gyümölcsbokrait és fáit, ezért az övéi csak senyvednek. Panaszolta azt is, hogy a szerinte ugyancsak helytelenül ültetett szeder a közös kerítésük betonalapja alatt átbújva nála burjánzik fel. Balázs úrnak gépi eljárással gyakorta kell permeteznie a gyümölcsösét, erről a jogszabályi előírásnak megfelelően tájékoztatja a szomszédot, aki rendre letagadja a postaládába bedobott értesítéseket.

A szomszéd, dr. Keliger János cáfolja Balázs Géza állításainak valóságtartalmát, amit több szakértő is megerősített.

– Rettentően sajnálom, hogy idáig fajult ez az ügy – szögezte le elöljáróban dr. Keliger János, akinek most „saját” növényvédelmi ügyében kell az igazáért kiállnia úgy, hogy egyébként felsőfokú intézményekben leendő növényvédelmi szakmérnököket oktat.

– A szomszédommal hajdanán évekig kifejezetten jó viszonyt ápoltunk. Nemhogy vitánk nem volt, de alkalmanként még segítettük is egymást.

Akkor fordult rosszra a kapcsolat, amikor családjában egy sajnálatos eset történt.

– Azóta többször kértem, hogy békéljen meg, de csak fenyegető és trágár módon reagált – mondta, majd sorra vette a Balázs Géza „vádpontjait”, melyeket egytől egyig meg is cáfolt.

– A cikkben szereplő meggyfát a szomszédom szerezte be, s telepítettem a közterületre. Szerinte rossz helyre, holott az ültetést megelőzően tudomása volt erről. A megyei kormányhivatal hatósági főosztálya szerint Szolnoknak nincsen olyan rendelete, amely egyes növények ültetési távolságát szabályozza. Balázs úr állításával ellentétben tehát a telepítéskor nem szegtem meg semmiféle szabályt. Ezen hivatal jóváhagyó végzése ellen a Debreceni Törvényszéknél jogorvoslatra volt lehetősége 2020 decemberében, amellyel pedig nem élt. A meggyfát minden tavasszal metszem, így nem „telepedik rá” a naspolyájára.

– A málnám valóban áthajt a közös betonkerítésünk alatt, erről nem tehetek. Furcsállom, hogy panaszkodik a málnasarjakra, hiszen a portáján karókat állított földbe a kerítés mentén, arra felfuttatta a hosszú idő alatt cserjévé sűrűsödött növényeket, a gyümölcsöket pedig leszedte. Ezt bizonyítani tudom, miként azt is, hogy szerintem mennyire szakszerűtlenül végzi a motoros gépi permetezést.

– Évente legalább tíz alkalommal kerül sor ilyen beavatkozásra, a véleményem, hogy ez túl sok. A kezeléseket kedvezőtlen szélviszonyok mellett is elvégzi. Az elsodródó permetlé a családom tagjainak egészségét is veszélyezteti. Ha eljut hozzám az írásos üzenete a motoros permetezéséről, nem mindig tünteti fel annak időpontját – mutatja szomszédja értesítéseit dr. Keliger János.

A hivatalban is bejelentette panaszát

A dr. Keliger János által a megyei kormányhivatal agrárügyi főosztály növény- és talajvédelmi osztályhoz a szomszédja szabálytalan permetezése miatt benyújtott panaszbejelentéseire a szakmai hivatal több alkalommal, ismételten felhívta Balázs Géza figyelmét a növényvédő szerek használatának pontos előírásaira. Amelyeket dr. Keliger János szerint azóta sem hajlandó betartani. Elmondása szerint a növényvédő szerek elsodródása szennyezi a környezetet, a telkén virágzó kultúrákra járó méhekre pedig kifejezetten veszélyesek.

– Én magam biotermesztést folytatok, csak az itt engedélyezett készítményekkel végzek permetezéseket. Balázs úr tönkreteszi az ez irányú munkámat. Azon túlmenően is, hogy az általa az adott kultúrában kijuttatott növényvédő szer az erős szél miatti elsodródás következtében sok esetben rákerül olyan, a kertemben lévő növényekre is, amelyekre ezek nincsenek engedélyezve. Arról pedig, hogy a permetszer ne kerüljön át a szomszédos területekre, a permetezést végző köteles gondoskodni – hangsúlyozta Keliger úr.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában