2021.10.29. 11:28
A Jászkunságban is egyre többen fizetik neten a közüzemi számlákat
A koronavírus-járvány hatására előtérbe került az online ügyintézés, és ezzel együtt a telefonos alkalmazásokon keresztül történő befizetés is. Mindez a postai forgalmat is érintette, hiszen 2020-ban az előző évek mérsékeltebb csökkenési trendjével szemben jobban visszaesett a papíralapú csekkbefizetések száma. Tavaly hétmillió sárga csekk fordult meg a megyei postákon, s mintegy 69,7 milliárd forintot fizettek be rajtuk az ügyfelek.
Jelentősen átalakultak a szokásaink A QR-kód használatával gyorsan befizethetjük a számlákat Illusztrációfotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Amikor a járvány miatt csak korlátozott számú ügyfél tartózkodhatott a postákon, és ezért sorok alakultak ki az utcán, ahol még a megfelelő távolságot is tartani kellett, akkor tértem át arra, hogy alkalmazáson keresztül fizetem be a csekkeket – mondta hírportálunknak Kovács Bianka.
– Azóta már visszatért minden a rendes kerékvágásba, de én maradtam az applikációnál, hiszen így amint kibontom a csekket tartalmazó borítékot, már fizethetem is be. Ezzel rengeteg időt megspórolok, így nem is járok már a postára, csak akkor, ha esetleg csomagom érkezik – fűzte hozzá a szolnoki fiatal.
A Magyar Posta Zrt. társasági kommunikációs osztályától megtudtuk, hogy 2020-ban közel 173 millió csekket fizettek be náluk, összesen 1925 milliárd forint értékben. Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig hétmillió csekkbefizetés történt, ami mintegy 69,7 milliárd forintot jelentett.
– Tavaly a pandémia miatt az előző évek mérsékeltebb csökkenési trendjével szemben jobban, közel tíz százalékkal csökkent a postai befizetések száma, de a csekkszolgáltatás összességében továbbra is népszerű maradt a lakosság körében – olvasható a Magyar Posta Zrt. válaszában.
– Az előző évhez képest a legnagyobb, 12-16 százalékos csökkenést áprilisban, májusban, októberben és novemberben tapasztaltuk. Idén pedig januárban volt a legnagyobb visszaesés 2020-hoz képest. A pandémia miatt még jobban megnőtt a népszerűsége az iCsekk-alkalmazásnak, illetve a partneri appokba beépülő postai csekkbefizetési megoldások használatának.
Tapasztalataink szerint a koronavírus okozta helyzetben felértékelődött az iCsekk biztonsági funkciója, hiszen ezzel a megoldással az ügyfelek másokkal való fizikai érintkezés nélkül, akár az otthonukból intézhetik csekkjeik befizetését.
A veszélyhelyzet alatt, 2020. március és december között, közel háromszor annyi csekkbefizetés történt mobilalkalmazáson keresztül, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban.
Ehhez az iCsekk megújítása és a partneri csekkbefizető megoldások együttes hatása is hozzájárult.
Ez 2020-ban összesen több mint 8 millió csekkbefizetést jelent, összesen közel 80 milliárd forint értékben. Az idei adatok szerint vannak olyan ügyfelek, akik a járványveszély enyhülésével párhuzamosan visszatértek a hagyományos postai befizetéshez, ám akadnak olyanok is, akik maradtak a digitális, sokkal kényelmesebb megoldásnál – fejtette ki a társaság kommunikációs osztálya.
A levélforgalomban is változást lehetett megfigyelni a pandémia idején, ami a belföldi és a kimenő nemzetközi feladást egyaránt érintette. A posta adatai szerint 2020-ban 2019-hez képest 12,8 százalékos csökkenést mutattak ki ezen a területen. Az országosan kézbesített belföldi levél mennyisége tavaly 484 millió volt, ebből a társaság munkatársai megyénkben 19,3 milliót juttattak el a címzetteknek.
Jelentősen átalakultak a szokásaink
A nyáron kiadott Fizetési Élmény Riport is rávilágított, hogy a közműszámlák fizetésének módjában átrendeződés látszik Magyarországon.
A tavalyi 5,7 százalékhoz képest idén 18,2 százalék fizeti közüzemi díjait a közműszolgáltató mobilalkalmazásán keresztül, egy részük feltételezhetően az online felület helyett, aminek népszerűsége 18 százalékról 13 százalékra csökkent. Habár a sárga csekktől nehezen válik meg a magyar társadalom, a változás tavalyhoz képest hatalmas, idén ugyanis 21,5 százalékkal kevesebben mondták azt, hogy így fizetik közműszámláikat.
Arányaiban még ennél is nagyobb a visszaesés a csoportos beszedési megbízások használatában (27,5 százalék).