Galériákkal

2021.10.22. 17:28

A száznegyvenöt éves Jászkunságot ünnepelték Szolnokon

Ünnepi üléssel, könyvbemutatóval, felvonulással, hagyományőrző programokkal, szakmai konferenciákkal és kiállítással ünnepelték Jász-Nagykun-Szolnok megyét, az idei megyenapon. A programot 2019-ben rendezték meg először, tavaly a pandémia miatt viszont elmaradt, így idén ez a második alkalom.

Molnár-Révész Erika

Ünnepi ülést tartottak ma Szolnokon a Megyeházán.

Fotó: Nagy Balazs

A jász és kun kapitányok bevonulásával kezdődött az ünnepi ülés a megyeháza dísztermében pénteken délelőtt. A résztvevőket Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte.

– A megyei önkormányzat számára kiemelt fontosságú a jász és a kun identitás, a megyei értékek és hagyományok ápolása, őrzése, amely a megyéhez tartozás erősítésének fontos eszköze. Ez a célja 2019-ben elnyert pályázatunknak, melynek segítségével lehetőség nyílik kulturális, gasztronómiai értékeink felmutatására, és hagyományaink megyei szintű bemutatására, erősítésére – mondta köszöntőjében az elnök.

Hubai Imre felidézte, idén lett száznegyvenöt éves Jász-Nagykun-Szolnok megye.

– Nagy öröm ez számunkra, mint ahogy az is, hogy a magyarok mellett a jászok és a kunok, a magyarság hazaszeretetét és szabadságvágyát mindenáron igyekeznek megvédeni. A megye alapítói nem tudhatták, hogy nyolcvan évvel később, 1956. október 23-án ezt a hazaszeretet és örök igazságvágyat forradalomban jeleníteni majd meg a teljes magyarság. Azt sem tudhatták, hogy nyolcvan év múlva még küzdeni kell azokért az értékekért, amit mi természetesnek véltünk itt, a megyében is.

És nem tudhatták hogy ezt a szabadságvágyat egyesek majd vérbe fojtják.

– Azt sem tudhatták, hogy ötven évvel később 2006. október 23-án, a békés megemlékezőket szintén véres eszközökkel büntették az akkor regnáló hatalom prominensei – emlékeztetett az elnök a tizenöt évvel ezelőtti eseményekre, amiről a résztvevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg.

Az ünnepséget hintós felvonulás követte, amely a megyeháza elől indult a Tiszai hajósok terére, ahol hagyományőrző kulturális és kézműves programokkal várták az érdeklődőket. Mindeközben a megyeháza egy másik termében zajlottak a megyei értéknap program idei eseményei, szakmai konferenciákkal, kiállításokkal.

 

A megyéről szóló könyveket adtak ki gyermekek számára

Az ünnepségen bemutatták az általános iskolásoknak szóló megyetörténeti tankönyvet, amely a térség történelmi értékeivel ismerteti meg a diákokat. A kiadványt a megye minden általános iskolája és a könyvtára megkapja. A Mesélő című könyv pedig óvodásoknak szól, a kötetben tizenegy általános iskolás gyermek, a megye természeti kincseiről szóló meséje szerepel.

– Különösen fontosnak tartottuk, hogy ezt a két korosztályt is megszólítsuk. Hiszen megyei értékeink, gyökereink minél jobb megismertetését, a térséghez való kötődés erősítését már a gyermekkorban el kell kezdeni – mondta a kiadványokról Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke.

A tizenegy meseíró diákot az ünnepség végén ajándékcsomaggal jutalmazták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában