Egy szolnoki vegyésznő volt az ország egyetlen ’56-os női munkástanácselnöke

– Hogyan került egy szolnoki asszony a forradalom sűrűjébe?

– Az 1956-os forradalmat elsősorban férfiak művének tekintették, bár a budapesti utcai harcokból a nők is kivették a részüket, és a megtorlásnak is sok lány és asszony áldozata volt. A különféle forradalmi szerveknek elsősorban férfi tagjai voltak, egyedül Szolnokon, a Tiszamenti Vegyiművekben választottak nőt az üzemi munkástanács élére, az ezen a képen látható Békefi Gabriella vegyészmérnököt.

– Ki volt ő, és mi állította a forradalom oldalára?

– Békefi Gabriella 1928-ban vidéki pedagóguscsaládban született Csabrendeken, és szüleit azért bocsátották el állásukból, mert lányaikat féltve az oroszok elől, a háború végén Ausztriába menekültek. Bár később édesapjuk kapott nyugdíjat és édesanyjuk is újra taníthatott, de Gabriella lányuk úgy végezhette el jeles eredménnyel a Pázmány Péter Tudományegyetem vegyész szakát, hogy szinte kizárólag tanulmányi ösztöndíjából tartotta fenn magát. Első munkahelyéről, a Budapesti Kénsavgyárból a Vegyipari Minisztérium felhívására érkezett 1951-ben Szolnokra, az épülő Tiszamenti Vegyiművekhez.

Közben felbomlott az egyetemen kötött házassága, kisfiát átmenetileg szülei és pedagógus nővére gondozására kellett bíznia.

– Bár nem érdekelte a politika, 1953-ban hosszas unszolásra belépett a pártba, amiben az a politikai nyomás is befolyásolhatta, ami a rossz építési alapanyagok és a kapkodva végzett összeszerelés miatt mindenütt szabotázst szimatoló szolnoki ávósok részéről érte a vegyiművek műszaki vezetőit. A kedves és közvetlen modorú nőt munkatársai is megbecsülték, főleg, hogy nagy tapintattal sikerült elsimítania az újabb igazgatóváltással érkező gyárvezető és a munkatársak közötti rendszeres konfliktusokat.

– Hogyan került Békefi Gabriella a politikába?

– Munkatársai bizalma sodorta bele. Amikor az októberi fővárosi események híre eljutott Szolnokra, Kálmán István, a megyei pártbizottság első titkára a gyárak dolgozóit népgyűlésre hívta a Kossuth térre, ahol üzemi munkástanácsok és egy városi munkástanács megválasztására szólította fel őket. Az esetleges véres atrocitásoktól félve így akarták megőrizni a pártvezetés befolyását. Nem részletezem az eseményeket, a lényeg az, hogy

október 27-én titkos szavazással a vegyiművek ideiglenes munkástanácsának elnökévé választották Békefi Gabriellát.

– Ő nem akarta elfogadni a tisztséget, ám a gyűlés résztvevői rábeszélték, mivel benne bíztak a legjobban. Tisztelték szakmai tudását, és nem utolsósorban a konfliktuskezelési tapasztalatait. Az akkori igazgató színleg radikális húrokat pengetett, ezért Békefi számára úgy tűnt, hogy mérsékelt szemléletével többet tud tenni a kibontakozásért. A vegyiművekben a forradalom leveréséig radikális intézkedésre nem is került sor. Végül, amikor már orosz tankok özönlöttek Szolnokon keresztül, az igazgató rábeszélésére, aki úgymond ezt erkölcsi kötelességévé tette, vállalta a végleges munkástanács elnöki tisztségét.

– Mi történt a forradalom leverése után?

– A Kádár-kormány hatalomra kerülése az ő életében is fordulópontot jelentett, mert tevékenysége ezután vált igazán jelentőssé. Rövidesen a passzív ellenállás egyik szervezője lett Szolnokon, bár addigra a vegyiművek igazgatója is kihátrált mögüle. Amikor november közepétől a vállalati munkástanácsok működése egyre nehezebbé vált, Békefi Gabriella lelkiismereti okból a városi és megyei szintű tiltakozás egyik kezdeményezőjévé vált. Többek között kijelentette, hogy a Kádár-kormányt nem ismerik el, mert becsapta őket. Közben a megalakuló karhatalom fizikai terrorja és a megkezdődő letartóztatások 1957 elején formálissá tették, április-májusban pedig véglegesen megszüntették a munkástanácsok működését, és Békefi Gabriellát az elsők között érte el a megtorlás hulláma.

December 10-én még részt vett a vegyiművek munkástanácsának ülésén, de másnap este rendőrök vitték lakásáról a megyei főkapitányság fogdájába, majd a szolnoki börtönbe, ahol megkezdődött ügyészi kihallgatása.

– Munkatársait megdöbbentette az ellene indított eljárás híre, áldozatnak tekintették, akinek mások tetteiért is felelnie kell. Sokan összefogtak az érdekében, és dr. Ötvös Dániel főmérnök személyes kapcsolatai révén Major Ákos ügyvédet, korábbi népbírósági elnököt nyerte meg védőjéül. Major hatalmas összegért, állítólag egy fél ház áráért látta el a védelmét, amit részben a vegyiművek dolgozói adtak össze. Bár a tanúk többsége kiállt mellette, a korszak abszurd jogi és politikai viszonyai szerint az egy nap alatt lefolytatott bírósági eljárás során két év hat hónapi börtönbüntetéssel sújtották. Ezt a legfelső bíróság egy év hat hónapra mérsékelte, melyet a szolnoki börtönben, a Budapesti Gyűjtőfogházban és a kalocsai női börtönben töltött le. Közben feltehetően a Szolnok Megyei Pártbizottság nyomására az ügyészség újabb eljárást próbált kezdeményezni ellene, de Major Ákos védő személyes kapcsolatai többet nyomhattak a latban, mint a Czinege Lajos vezette Szolnok Megyei Pártbizottság akarata.

Az újabb eljárás során történt meg, hogy a szolnoki rendőrségi fogdában az egykori ávósokból és leszerelt karhatalmistákból álló őrség brutálisan összeverte.

– Hogyan folytatódott az élete szabadulását követően?

– Büntetett előélete miatt sokáig nem dolgozhatott mérnökként, de szakmai jó hírének köszönhetően továbbra is a vegyiparban kapott állást. Előbb szakmunkás lett a soroksári festékgyárban, majd 1960-ban Tiszaszederkénybe, a Tiszai Vegyi Kombinátba került művezetői állásba. Itt később ismét mérnökként dolgozhatott, s végül a Vegytervtől vonult nyugdíjba. Közben fenyegetésekkel sikertelenül próbálták beszervezni. 1994-ben, viszonylag korán, hatvanhat éves korában hunyt el Budapesten. Békefi Gabriellát gerinces jelleme és megalkuvást nem ismerő természete sodorta a megtorlások idején nehéz helyzetbe, mert akik kiegyeztek a kommunista restaurációval, azok nagy részének nem esett bántódása, akár karriert is csinálhattak. Bár szakmai utakon az 1970-es évektől még többször járt Szolnokon, de emléke nálunk teljesen eltűnt a köztudatból. Szerénysége miatt pedig ő maga sem törekedett politikai elismerésre…

Sorsdöntő találkozás a rabszállítóban

Amikor Békefi Gabriellát Budapestre szállították, útközben a rabomobilban halk beszédbe elegyedett rabtársával, dr. Faze­kas Zoltánnal, a szolnoki közlekedésmérnöki egyetemi kar tanulmányi osztályának volt vezetőjével. A pesti út alatt kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük, és 1960-ben házasságot kötöttek egymással. Sajnos házasságuk talán az elszenvedett lelki terhek miatt nem bizonyult hosszú életűnek, három év múlva válással végződött.