Galériával

2021.10.05. 19:58

Éles eszű rejtvényfejtők mérték össze tudásukat Szolnokon

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyei rejtvényfejtő bajnokságot a minap a Szandaszőlősi Művelődési Házban. Kezdő, haladó és mesterjelölt kategóriákban is indultak versenyzők.

Köllő Judit

Kezdők, haladók és mesterjelöltek mozgatták meg agytekervényeiket a viadal során

Fotó: Nagy Balázs

Bulbuk Kornélia művelődésszervező, a verseny szervezője elárulta, a megméretésre bárki jelentkezhetett megyénkből, feltéve hogy tizennégy és kilencvenkilenc éves kor között van. A verseny a feladatlapok kiosztása után a szabályok ismertetésével kezdődött.

– Az előírások tavaly januárban módosultak, így az eddigi másfél óra helyett ezúttal százhúsz perc áll rendelkezésükre – tájékoztatta az indulókat a szervező, miközben egy idősebb úr karnyújtással jelezte, hogy hozzáfűzni valója van:

– Kérem, figyeljünk az ékezetek helyes használatára is, például az ö és ü betűkre ne legyünk restek pontokat használni vonal helyett, hiszen csak úgy érvényes a megoldásunk – hívta fel az egyik szabályra a figyelmet.

A valódi megméretés a borítékok kibontásával indult, ezt követően síri csend töltötte be a teret, a legtöbben szinte azonnal neki is láttak a feladatoknak. Voltak olyan versenyzők is, akik az esetleges hibák kiküszöbölésére is figyeltek, így gondosan kihegyezett tartalékceruzákkal és számos radírral is találkozhattunk az asztalokon.

Miközben a versenyzők dolgoztak, a művelődésszervező azt is elárulta hírportálunknak, hogy

az idei keresztrejtvényeket Schmidt János készítette, aki az olasz, skandináv és kevert feladványaival mindig megdolgoztatja az agytekervényeket.

– János nagyon profi módon oldotta meg a feladatok összeállítását, azonban hozzá kell tennem, hogy ez a házi versenyünk nem tartozik a pontszerző fordulók közé – mesélte halkan Bulbuk Kornélia, nehogy megzavarja a rejtvényfejtőket a koncentrálásban. – Azonban tudjuk, hogy aki a rejtvényfejtést egy kicsit komolyabban űzi, annak nagyon fontosak a szabályok, így mi is alkalmazzuk a többi verseny során előírtakat.

Az idő leteltével középiskolás diákok segítségével javították ki a megoldásokat. A győzteseket kategóriánként hirdették ki, így a kezdő kategóriagyőztes Földes Barnabás lett, míg a haladó kategóriában Bagi Béla, a mesterje­löltek között pedig Bakos András győzött. A legjobb versenyzőket keresztrejtvény­könyvvel, mozijeggyel és számos egyéb aprósággal jutalmazták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában