Műemlék

2021.10.16. 15:28

Jövőre állítják vissza a restaurált Szomorú Jézus-szobrot Szolnokon

Sokak régi vágya teljesül azzal, hogy restaurálják a belváros egyik legismertebb műalkotását, a Szomorú Jézus-szobrot és pilléreit. A műemlék közelében élő Csicsman Györgyöt hat évtized emlékei fűzik a nagy múltú építményhez.

Hartai Gergely

2Csicsman György szerint időszerű volt már a műalkotás és közvetlen környezetének felújítása

Fotó: Mészáros János

– Hatvannyolc éve találkozom a Szomorú Jézus-szoborral, és tizenhat éves korom óta látom napi rendszerességgel. Bármikor, amikor kinéztem a lakásom ablakán, mindig nyugalmat, jó érzést sugallt számomra. Most, amikor üres terület van a helyén, kicsit más érzések ragadnak el – mosolyodott el otthonában Csicsman György.

A műemlék szomszédságában élő férfi, mint mondja, az elmúlt évtizedekben rengeteg szörnyűséget élt át a mintegy kétszáz esztendős alkotás.

– Emlékszem arra az időre, amikor dinnyét tettek a fejére, kalapot húztak rá, vagy amikor cipőt és papucsot tettek a kezébe, megrongálták, illetve sárral kenték be. Ezt leszámítva rengeteg pozitív élmény köt hozzá. Nem egyszer láttam például, hogy járókelők álltak meg előtte, hogy imádkozzanak – idézte fel emlékeit a Madách utca lakója.

Megtudtuk tőle, hogy 1993-ban jelentős felújításon esett át a szobor, azóta komolyabb károkozás nem érte. Korábban, a szocialista érában, padokat is elhelyeztek a szobor környékén, hogy közösségi térré váljon a helyszín. Az ülőalkalmatosságok azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Csicsman György szerint időszerű volt már a műalkotás és közvetlen környezetének felújítása
Fotó: Mészáros János

– Mivel a részegek előszeretettel vették birtokba azokat, a padok nem sokáig maradhattak itt. Méltó dolognak tartom viszont, hogy a Boldog Sándor István vértanúról szóló film készítésekor a produkció egyik jelenetét a szobornál vették fel. A rendezőknek magam is segédkeztem – részletezte a férfi. A szolnokiak körében máig népszerű alkotás hajdanán a helyiek fantáziáját is megihlette. – Egy városi legenda szerint Jézus a déli harangszó idején átteszi az állát a jobb könyökéről a balra. A kedves történetet a városlakók közül már csak kevesen ismerik – folytatta.

Majd hozzátette, időszerű volt már, hogy elkezdődjenek a helyreállítási munkálatok a területen. Régóta szemtanúja ugyanis annak, hogy dől az évszázados építmény.

– Az itt dolgozó szakemberektől értesültem róla, hogy a műemléknek nem volt alapja. Nem csoda hát, hogy ennyi idő után megmozdult a szerkezete. Óriási öröm, hogy végre renoválják a szobrot, és várom, hogy megújult pompájában láthassam! – zárta gondolatait Csicsman György.

A közgyűlés biztosítja a forrást

A szolnoki polgármesteri hivatal a műemlék helyreállításával kapcsolatban arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy a szobor elemeit az örökségvédelmi hatóság előírásai szerint elbontotta a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Jelenleg a szobron és a pilléreken restaurátor dolgozik. Idén újabb munkálatok már nem várhatók, azok a jövő évben folytatódnak majd. Azt egyelőre nem tudni, mikor ér véget a renoválás. A befejezéshez szükséges forrásokat a közgyűlésnek kell biztosítania – tájékoztatott a városháza.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában