Adomány

2021.12.08. 07:00

Útnak indultak a Szolnokon összegyűlt szeretetdobozok

A megyei önkormányzat a sikeres tavalyi összefogás után idén is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretetdoboz elnevezésű akciójához. A megyeházára november 8-a óta folyamatosan érkeznek adományok, összesen közel kétszáz doboznyi gyűlt össze. A tartós fogyasztási cikkeket és élelmiszereket, könyveket, illetve gyerekjátékokat tartalmazó csomagokat kedden „indították útjukra”, melyeket az elkövetkező hetekben kapnak meg a rászoruló családok.

Rimóczi Ágnes

Juhász Márton (balról), Hubai Imre, Fodor Gusztáv és Borbás Zoltán köszönetet mondtak a szép számú adományért, és hogy idén is ilyen sokan tevékenyen hozzájárultak a Szeretetdoboz elnevezésű jótékonysági akció sikerességéhez

Forrás: Nagy Balázs

– Célunk az, hogy egy picit könnyítsünk azon családok terhein, akiknek esetleg gondot okoz az ünnepre való készülés. Bízunk benne, hogy ezekkel az adományokkal kicsit szebbé tehetjük a karácsonyukat – emelte ki Hubai Imre. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke hozzátette: öröm számára, hogy a megye ismét bebizonyította, hogy emberként képes megmozdulni, a jó célért képesek összefogni a térségünkben élők.

– Sajnos a nélkülözés jelen van a mindennapokban, ezért fontos az összefogás. További jótékonysági akcióinkkal is erősítjük a szerepvállalásunkat, melyért köszönet jár minden együttműködőnek – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke, aki az alelnökkel, Borbás Zoltánnal együtt adta át a csomagokat a szeretetszolgálat illetékeseinek. Juhász Márton nagy köszönettel vette át az adományokat.

– Ezek a dobozok azt mutatják, hogy az itt élők képesek észrevenni azokat, akik valamiben szükséget szenvednek. És az ételek, tárgyak mögött, mellett ott lapul a szeretet, melyet mi is igyekszünk az ajándékok mellé tenni

– emelte ki a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. Juhász Márton hozzáfűzte: az országban és határon túlra is visznek a csomagokból, az adományok fele Kárpátaljára kerül majd az elkövetkező hetek folyamán.

A csomagok átvételekor köszönetét fejezte ki Fodor Gusztáv református lelkipásztor, az akció megyei koordinátora is.

– Ezek a dobozok bizonyítékok arra, hogy a megyében élő emberek hajlandóak lehajolni azokhoz, akiknek szükségük van valamire, észreveszik a rászorulókat. Mi pedig a szeretet postásai vagyunk – mondta a dobozok átvételekor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában