Galériával

2022.01.23. 15:25

Hivatalosan is átadták a túrkevei jégpályát

Szombat délután ismét sokan húztak korcsolyát Túrkevén, akik ezúttal ünnepélyes keretek között léphettek a jégre. Megtartották a létesítmény hivatalos átadóját.

Rimóczi Ágnes

Forrás: Kiss János

Forras: Kiss János

– Talán kissé furcsa, hogy az ünnepélyes átadó most van, miközben már egy hónapja használható a pálya, de tulajdonképpen az utóbbi a fontos. Számunkra ez a hangsúlyos, az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda azért dolgozik, hogy lehetőséget teremtsen az embereknek a mozgásra, a szabadidő hasznos eltöltésére – kezdte köszöntőjében Révész Máriusz. 

A felelős kormánybiztos kiemelte, mindez talán télen nehezebb. 

Ezért is írtuk ki a jégpályaépítési projektet, melyre 13 település, köztük Túrkeve, sikeresen pályázott. Íme az eredmény 

– emelte ki Révész Máriusz.

Ahogy arról hírportálunkon is beszámoltunk, Túrkeve önkormányzata tavaly ősszel pályázott jégpálya létesítesére. 

– Az Aktív Magyarországért iroda támogatásával, ötven százalékos önkormányzati forrásból, negyvenmillió forintból Szentendréről vásároltuk meg ezt a 15×30 méteres pályát. Úgy gondolom, hogy ez elég, hogy a jégkorong alapjait elsajátítsák a fiatalok, illetve a jégtánc alapjait is lehelyezzük a városban – mondta el a megnyitón Sallai Róbert Benedek. 

A városvezetőtől megtudtuk, hogy december 23. óta használhatják a városlakók a pályát, az időjárás függvényében, amíg maximum öt fok a hőmérséklet, február közepéig, végéig várja majd a pálya a mozogni vágyókat. 

– Mivel a pálya a sajátunk, a jövőben minden télen tervezzük üzemeltetni – emelte ki Sallai Róbert Benedek.

Az ünnepélyes átadón a megyei közgyűlés elnöke is elismerően szólt erről a programról. Hubai Imre kiemelte, hogy ők is mindig partnerek a települések fejlesztéséért tett intézkedésekben. 

– Túrkeve mindig felelősen tervez, s gondolkodik arról, hogy lépésről lépésre előrébb jusson a település. A jégpálya létesítése is jól mutatja mindezt, melyhez ezúton is gratulálok – emelte ki Hubai Imre.

Az ünnepélyes átadót látványos programok is színesítették. A város csatlakozott a Jégpályák Éjszakája országos programhoz, ennek részeként az érdeklődők este tíz óráig térítésmentesen használhatták a pályát. Mielőtt azonban a korizók rótták a köröket, a jászberényi Cori-Kör Alapítvány jégtáncosai léptek a jégre, valamint a Túrkevei Atlétikai Club jégkorong szakosztályának tagjai játékos hokibemutatót tartottak a jelenlévőknek.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában