Egy tiszasülyi tanyáról indulva lett agrárattasé a francia fővárosban

Hazánk volt mezőgazdasági szakdiplomatája jelenleg Nyíregyházán él családjával, és bár idehaza saját családi vállalkozásaikban is megtalálta a számítását, felkérésre „magánzó” külképviselőként gyakorta kísér delegációkat Franciaország vidékeire. A fórum után megkértük Mariannát, meséljen róla, hogyan jutott el a tiszasülyi Fiúági tanyáról a francia vidékig, az Île-de-France-ig.

– Tiszasülyön, a Fiúági tanyán nőttem fel, vélhetően ez az indíttatás szolgált későbbi pályára állásomban. Édesapám a helyi termelőszövetkezetben agronómusként dolgozott. Édesanyám klubkönyvtárosként a kultúra nagyköveteként tevékenykedett, de a falu sportéletében is mozgalmas programokat szervezett. Így részt vettem én is az akkori Teszöv-Agria falusi sportversenyein, Bali István szervezésében. Egyke leánygyermek voltam, de nem kényeztettek el, mindenért meg kellett dolgoznom, amit nem is bánok, sőt, hálás vagyok érte. Az önállóságot is hamar megtanultam, illetve a gyakori utazásokat is. A helyi általános iskola elvégzését követően a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban érettségiztem, majd pedig a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szereztem agrármérnöki diplomát 1992-ben. 

– A frissen szerzett diplomájával hol tudott elhelyezkedni? 

– Már az egyetemi évek alatt is igyekeztem tudatosan építeni a jövőmet. A sok-sok évnyi orosz nyelvtanulás után a legtöbb hallgatót a nyugati nyelvek kezdték érdekelni. Számomra a francia volt különleges és izgalmas, tehát ez volt a választott idegen nyelvem. Amikor pedig kézhez kaptam az agrármérnöki oklevelemet, adódott egy lehetőség. A rendszerváltozás kinyitotta a világot, a privatizáció kora elért hozzánk is. Amikor már a francia cukoripari vállalat, a Béghin-Say tulajdonolta a Szolnoki Cukorgyárat, sikeresen megpályáztam egy állást, ami után mezőgazdasági koordinátorként a szolnoki, a szerencsi és a hatvani cukorgyárak körzetében tevékenykedtem közel tíz évig. Amikor pedig 2003-ban a Béghin-Say SA eladta magyarországi cukoripari érdekeltségeit a német Nordzucker AG-nak, munkahelyet váltottam, és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban helyezkedtem el. Munkatársaimmal együtt 2004-től uniós pályázatokat készítettünk elő, hiszen mint köztudott, hazánk 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. Újabb tízéves periódus után pedig úgymond jókor voltam jó helyen, mert megtalált egy pályázat, miszerint a szakminisztérium agrárattasét keres Párizsba. Inspirációt éreztem, belevágtam, majd pedig többfordulós választást követően kineveztek Magyarország párizsi nagykövetségére mezőgazdasági szakdiplomatának. Ezt a beosztást 2015 decemberétől 2021 júliusáig láttam el.

– Mi a feladata a külképviseleti diplomatáknak és mi a mezőgazdasági agrárattasénak?

– A diplomaták feladata, hogy hűek legyenek hazájukhoz, honfitársaikhoz, és külföldön is a lehető legjobban, legeredményesebben érvényesítsék országuk és az állampolgárok érdekeit. A szakdiplomata – például az agrárattasé – feladata pedig természetszerűen az, hogy az adott területen, ágazatban lobbizzon a magyar mezőgazdaság érdekében. Szakkonferenciákra jár, különböző vidéki gazdaságokban gyűjt gyakorlati tapasztalatokat, és a feljegyzéseket megosztja az itthoni magyar kollégákkal.

– Franciaország Európa vezető mezőgazdasági nagyhatalma. Milyen erőt képvisel a kontinensen a magyar ágazat?

– Meglepőnek tűnhet, de hazánk konkurens a francia agrárium számára, ám uniós országok lévén a felek a szakmapolitika területén inkább stratégiai partnereknek számítanak. A cél ugyanis inkább közös, mint eltérő. A lokális gondok és azok megoldásai is lehetnek ugyan másfélék, viszont globálisan egyirányú az elképzelés. Jelenkorunk rendszeres kihívásai, például a klímaváltozás, érdekszövetséget hoz létre. Ilyen terület például a zöldítés, a megújuló energiák mezőgazdasági területre való bevezetése, fejlesztési forrásokhoz való hozzáférés. A szövetkezetek működésében a franciák például erősebbek, hiszen a gazdák összefogása régebbi keletű, mint hazánkban, ahol a háború utáni drasztikus és kényszerített kolhozosítás mély nyomokat hagyott a gazdálkodók fejében. A generációváltás az ágazatban, továbbá az élelmiszerlánc és az élelmezésbiztonság kérdései is gyakori egyeztetéseket kívántak. Másfelől az ágazatot egyaránt sújtják Franciaországban és Magyarországon is a szélsőséges meteorológiai jelenségek, a munkaerőhiány, vagy a növénytermesztésben és állattenyésztésben felmerülő szakmai gondok, ahogyan a pandémiás időszak okozta veszteségek is. Hazánk aktív résztvevője az eszmecseréknek, a döntéshozókhoz pedig eljut a határozott és erős magyar álláspont is. 

– Tavaly lejárt agrárattaséi mandátuma. Mihez kezdett a hazatérte után

– Amikor az ember több évre berendezkedik egy, a korábban megszokott környezettől eltérő élettérbe, az valamelyest a saját kultúrájává, a magáévá is válik. A Párizsban töltött öt és fél év alatt sikerült beilleszkednünk a külhoni körülményekbe. Mi tagadás, hiányzik a francia lét, de nagy vágyakozással tértünk haza, mivel a családi gazdálkodásban elkél a segítség. Örömmel kapcsolódom be a Bali István fémjelezte Agraria-Apure Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, valamint a Jászkun-Picard Francia–Magyar Baráti Kör rendezvényeire, továbbá kapcsolatban állok a franciaországi Agrárújságírók Egyesületével is. Felkérésre mezőgazdasági szakoktató és agrárhallgató csoportokat is szívesen kísérek Franciaországba, illetve tervem, hogy a hagyományos párizsi mezőgazdasági szakkiállításokon, immár mint szakmai érdeklődő, a jövőben is részt vegyek. A napokban is Franciaországban tartózkodtam. A törökszentmiklósi Székács Elemér és a gyomaendrődi Bethlen Gábor me­zőgazdasági szak­iskolák igazga­tóinak, valamint a kondorosi lovas­egyesület tagjai­nak a társaságában a párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és Vásár, a SIA Farmer Expón vettünk részt. A család vonatkozásában pedig megemlítem, hogy a környezet- és közgazdásznak készülő lányaink is profitáltak a kintlétből. A nagyobbik a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatott tanulmányai alatt az Erasmus program révén töltött fél évet Párizsban, a kisebbik pedig a párizsi Sorbonne Egyetem elvégzése után jelenleg a milánói Bocconi Egyetem mesterképzésén vesz részt. Úgy gondolom, hogy számukra és számomra, akik huzamosabb időt töltöttünk ebben a csodálatos országban, örökre érzelmi vágyakozás és vonzalom marad Franciaország és persze Párizs.