2022.05.13. 17:25
Elismerték a jászkunsági mentősök áldozatos munkáját Szolnokon
Az Országos Mentőszolgálat regionális és megyei dolgozóit köszöntötték pénteken az Aba-Novák Agórában, a mentők napja alkalmából. Az eseményen átadták az idei díjakat és elismerő okleveleket is. Az ünnepség nyitányaként professzor dr. Kásler Miklós videóüzenetben köszönte meg a mentők áldozatos munkáját. Az emberi erőforrások minisztere beszédében úgy fogalmazott, Magyarország máig is a világ élvonalába tartozik az emberéletek mentése terén, ugyanis a szervezett mentés hazánkban a legelsők között indult el.
Fotó: Mészáros János
– Számos szemléltető példát felsorolhatnék, amelyek mindegyike ugyanazt bizonyítaná. Az elhivatottság és az innováció a kezdetektől a legfontosabb jellemzője volt a magyar mentőszolgálatnak. Pontosan hetvennégy éve alapították az Országos Mentőszolgálatot. Múltunk ismerete és hagyományaink alapozzák meg azt a tudást, amely az Országos Mentőszolgálatot nem csak az egészségügyi intézmények között, hanem világviszonylatban is különlegessé teszi.
Az Országos Mentőszolgálat hungarikum, és mint ilyen, a biztonság letéteményese. Hasonló, országosan szervezett, egységes protokollok szerint működő mentőszolgálatot nem találunk a világ többi részén
– mutatott rá a miniszter.
Kásler Miklós hangsúlyozta, a mentők minden egyes nap küzdenek, emberéletet menteknek, türelemmel és alázattal próbálják enyhíteni a rászorulók fájdalmát. Szakértelmükkel segítik a betegek gyógyulását. Elsőként érkeznek a bajhoz, ott vannak a segítségre szorulók mellett a legnehezebb pillanatokban is. Hasonlóan az emberi erőforrások miniszteréhez, videóüzenetben köszöntötte az Országos Mentőszolgálat valamennyi, nyolcezer ötszáz munkatársát dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Dr. Berkó Attila kormánymegbízott a helyszínen köszönte meg a mentődolgozók munkáját. Mint elmondta, személyesen láthatta a mentőállomáson tett látogatása során, milyen emberfeletti munkát végeznek az ott dolgozók.
Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő beszédében ismertette, 2021-ben megyénkben minimum ötvenhétezerszer hívták a mentőket, ez naponta százötvenhat hívást jelent.
– Negyvenkét eredményes újraélesztést végeztek, vagyis ennyi család kapott vissza valakit. Azt gondolom, még kimondani is megrendítő. Ha belegondolunk, hogy az a szolgálatteljesítés amely a megyében hetvennyolc településen, tizenhat mentőállomáson és egy mentőponton történik, harminckilenc mentőkocsival és háromszázötven munkatárssal, megsüvegelendő, minden pillanatban köszönetet érdemel – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.
Mint mondta, a kormány díjazza ezt az áldozatos munkát, a béremeléseken túl a géppark és az informatikai rendszer folyamatos fejlesztésével.
Az eseményen Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Szalay Ferenc polgármester és dr. Korcsmáros Ferenc, az OMSZ regionális igazgatója is köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepség végén elismerő okleveleket, köszönőleveleket és dicséreteket adtak át a mentőszolgálat kiváló dolgozóinak.
