2022.05.25. 10:31
Különféle mesterségekkel ismerkedhettek a gyerekek Öcsödön
A selyemfestő asztalánál készült képeket ki is állítottak a helyszínen.

Fotó: Beküldött
A Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület tárgyalkotó kézművesei és hagyományápolói összefogtak az elmúlt héten, és egy közösségi gyereknapot szerveztek a falubelieknek. Délelőtt a Szivárvány óvoda majd száz óvodását, délután pedig a József Attila Általános Iskola negyvenöt második osztályosát fogadták a művelődési házban.
Már az is csodás élmény volt, ahogy reggel a falu két óvodájának csemetéi a kísérő óvónőkkel és dadusokkal szép sorban bevonultak a kézműves műhelynek előkészített terembe és csivitelèsek közepette elhelyezkedtek az egyes „mestereknél”
– mesélte Pasztelyékné Izbéki Róza, az egyesület elnöke.
Forgórendszerben váltották egymást a csoportok. A hímzőszakkör tagjainak segítségével először a tűvel-cérnával ismerkedtek a gyerekek. De Bencsik Márta népi iparművésszel gyakorolták a szalmafonás nem is olyan könnyű fortélyait, és boldogan dicsekedtek a saját készítésű fonott karkötőkkel.

– Népdalkörünk szakmai vezetője dalokat tanított, a közös énekléssel vidám hangulatot varázsoltak. Volt még kézműveskedés papírhajtogatással, -fonással és képek készítésével. Az elkészült műveket a gyerekek hazavihették ajándéknak – részletezte.
A selyemfestő asztalánál készült képeket ki is állítottak a helyszínen.
– Tóth István népi hangszerkészítő bemutatójánál egész nap sok gyerek tolongott, érdeklődve hallgatták a magyarázatokat. Közben ki lehetett próbálni a citerát, hegedűt – fogalmazott.
Az egyesületi programokban mindig belecsempészik a gasztronómiát is, most hagyományos öcsödi lakodalmas perecet sütöttek.
– Az ilyen rendezvények megerősítenek minket abban, hogy nem hiába dolgozunk folyamatosan a falu közösségi életének, az összefogásnak erősítéséért. Céljaink elérése érdekében ismét előbbre jutottunk – tette hozzá elégedetten. Majd kiemelte: az öcsödi hagyományokat sikerült már a legkisebbekkel is megismertetni, megszerettetni, élővé tenni.
Úgy tudjuk ezeket átadni, hogy remélhetőleg ők lesznek majd az a nemzedék, akik ezt felnőve is magukénak érzik, továbbőrzik, gyakorolják
– utalt a jövőre Pasztelyákné Izbéki Róza.