2022.03.30. 11:37
Tavaszköszöntő ünnepséget tartottak Öcsödön
A Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület Érkeserűről fogadott vendégeket pénteken.

Fotó: P. Pusztai Nóra
Társszervezetükkel sikeresen pályáztak a Nemzeti Együttmüködési Alapban, így számos közös programot szervezhettek. Tavaly augusztusban az öcsödiek utazhattak a Partiumba.
A napokban nagyszabású tavaszköszöntő programmal várták erdélyi vendégeiket.
Az estét a legkisebbek fergeteges dalos-táncos előadása nyitotta meg, melyen mindkét óvodánk gyermekei felléptek az erre az alkalomra készült piros és kék színű csinos ünneplőjükben. Tavaszi témájú játékos táncaik, dalaik óriási sikert arattak a zsúfolásig megtelt Művelődési Házban – mesélte Pasztelyékné Izbéki Róza, az egyesület elnöke.
Az iskolások a Kőleves című népmese előadásával készültek. A másodikos Zentai Zselyke népmesét mondott, magabiztos előadásában élvezhették a Nyelves királykisasszony történetét. Őt, a tízéves kárpátaljai Bereczky Anna éneke követte, aki családjával a háború elől menekülve néhány hete érkezett Nagymuzsalyról.

Az este folyamán Érkeserű Hagyományőrző Népdalköre is fellépett, akik vidám tavaszi népdalcsokrot hoztak magukkal, majd az Öcsödi Hagyományőrző Népdalkör bordalokkal szórakoztatta az érdeklődőket – említette meg az egyesület elnöke.

A napot jó hangulatú beszélgetés, tervezgetés és közös vacsora zárta.