Lakossági fórum

2022.05.26. 19:59

Régóta várt beruházás veheti kezdetét a szolnoki Gátőr utcában

Az utcában az ivóvízhálózat csöveinek cseréje után többek között az útburkolatot is rendbe teszik.

P. Pusztai Nóra

Ligeti József (balra), mellette Fejér Andor, Szalay Ferenc és Lits László Fotó: P. Pusztai Nóra

Lakossági fórumot tartottak Szandaszőlősön csütörtök délután. Ligeti József önkormányzati képviselő először a helyszínt biztosító épületről beszélt. Az egykori bolt közösségi térként üzemel majd, ám ezelőtt míg a Munkácsi úti rendelő felújítása zajlik, addig az orvosok költöznek oda. Ahogy említette, körülbelül másfél éves munkáról van szó.

Majd bejelentette, a város közgyűlése elfogadta, hogy megkezdődhessen a Gátőr utca felújítása. A lakók már régóta számítottak a beruházásra.

– Az ivóvízhálózat csöveinek cseréje után az útburkolatot is rendbe teszik, megoldódik a szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetés – vázolta a közeledő munkát Ligeti József.

Kisgyermekesek részéről felmerült az igény a Munkácsy úti játszótér bővítésére, illetve a kosárlabdapálya rendbetételére.

– Felmértük a város játszótereinek állapotát, ahol szükséges javítjuk, pótoljuk az eszközöket, a fejlesztésre viszont forrás hiányában egyelőre nem számíthatnak, az összeget a rendelő korszerűsítésére fordítjuk – válaszolta a felvetésre Szalay Ferenc polgármester.

A Sport út egyirányúsításáról is szó esett. Majd kisebb vita alakult ki a sportreptér hanghatásai miatt.

– Egyeztetünk az illetékesekkel az ügyben – reagált a város vezetője. Hozzátette: az ötéves tervben az is benne van, hogy elindul a nagyvárosok között a kisrepülőgépes közlekedés, amivel még nagyobb forgalomra lehet számítani.

A Csáklya úti híd és a Szandaszőlőst elkerülő út kapcsán is merültek fel kérdések, ahogy a buszmegállók cseréjéről is érdeklődtek a lakosok.

– Ami balesetveszélyes volt, azokat elbontottuk, a szigeteket viszont rendezni kell, sok nem felel meg a standard méretű megállónak, így először ezeket kell megvizsgálni – mondta Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. vezetője.

Igény merült fel a kerékpárút bővítése, illetve a meglévők karbantartása, illetve az illegális szemétlerakók felszámolása ügyében is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában