Elismerés

2022.06.10. 13:53

Díjazták a legkiválóbb jászsági pedagógusokat

Kiváló pedagógusokat díjaztak a Jászberényi Tankerületi Központ pedagógusnapi díszünnepségén csütörtökön Jászkiséren, a Művelődés Házában.

Illés Anita

A Jászberényi Tankerületi Központ elismerte a pedagógusok munkáját Beküldött fotó

Fotó: Picasa

A rendezvényen Mészárosné Vas Márta, a tankerületi központ szakmai igazgatóhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Zsemberi Zoltán, tankerületi igazgató megnyitó beszédében kiemelte a pedagógusok támogató együttműködését, amely hozzájárul ahhoz, hogy közös feladataikat zökkenőmentesen tudják ellátni ebben a kihívásokkal teli időszakban.

Az elmúlt közel hat évben a köznevelés átalakításával azon fáradoztunk, hogy jó színvonalú, egységes, igazságos, méltányos, egyúttal érték- és kultúrateremtő rendszer jöjjön létre az országban és itt helyben is. Az igazi pedagógus mindenkori feladata, hogy kellő tudást, emberi tartást és értékrendet közvetítsen tanítványainak

– fűzte hozzá.

A köszöntők sorában Lukácsi György Jászkisér polgármestere erőt, egészséget, kitartást és béremelést kívánt a pedagógusoknak, majd Borbás Zoltán a megyei közgyűlés alelnöke osztotta meg gondolatait és a megye valamennyi pedagógusának megköszönte az egész éves munkát.

A pedagógusok tevékenységét méltatta Pócs János országgyűlési képviselő is.

Mindannyiunk életében fontos a sikerélmény. Hosszú éveket, évtizedeket kell várni arra, hogy a pedagógus munkája beérjen, visszaigazolódjon, ezért is az egyik legnehezebb, de legszebb hivatás az övék

– tette hozzá a honatya, aki ígéretet tett arra, hogy mindenben képviseli a pedagógusok érdekeit.

Diákok vidám műsora színesítette az ünnepséget Beküldött fot

A díszünnepség idén is kiváló alkalmat adott arra, hogy a tankerületi központ elismerje a 2021/22-es tanév legeredményesebben teljesítő pedagógusokat. Rendhagyó módon, elsőként a tanítói oklevél megszerzésének hatvanötödik évfordulója alkalmából Pásztor Barnabásnét köszöntötték. Lukácsi György vasoklevelet adott át a nyugdíjas pedagógusnak, Jászkisér díszpolgárának.

A Jászberényi Tankerületi Központ pedagógusnapi díjait kapták a 2021/2022-es tanévben:

Szilágyi Tímea Zsuzsanna, Nagy-Rácz Krisztina, Ballagó Tamás, Juhász Szilveszter, Kubacsekné Gulyás Éva, Lebánné Varga Hajnalka, Telek Rita, Papp Zoltánné, Bobák Béla, Hódosi Erika, Háfráné Szőke Ildikó, Tamás Zsuzsanna, Pásztorné Földes Györgyi, Mihályiné Czigány Mónika, Varga-Száraz Beáta, Káriné Benke Ágnes, Kári László, Bajáriné Pesti Anikó, Cs. Nagy József, Bakóné Kocza Katalin, Kovácsné Erdődi Erika, Rafael-Suki Regina, Dani Vid Károly, Molnárné Kőmüves Éva, Belháziné Kiss Ildikó, Rusvainé Barta Márta, Tóthné Klippán Hedvig, Eperjesiné Palásti Piroska, Dr. Szűcsné Fehér Csilla.

Az ünnepi műsorban közreműködtek a Jászberényi Tankerületi Központ diákjai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában