Magyar Falu Program

2022.06.20. 06:55

Járhatóbbá váltak a nagykörűi utak

Több útszakasz is megújult a településen az elmúlt időszakban.

Rimóczi Ágnes

Túri Tibor a megújult Deák Ferenc utat mutatja

Fotó: Mészáros János

– Egy belügyminisztériumi, önerős pályázatból valósult meg a Deák Ferenc út teljes felületű aszfaltozása, illetve ahol szükséges volt, ott alapcsere történt. Emellett a Táncsics utat javítottuk ki a Wágner Péter felőli végén, mintegy százhatvan méter hosszon, valamint a Dózsa György út Hunyadi út felőli hatvanméteres szakasza is megújult szükség szerinti alapjavítással – mondta el a polgármester.

Túri Tibor hozzátette, az idei Magyar Falu Program segítségével javították ki a Köztársaság út Deák és Kölcsey utcák közti szakaszát, ott szintén alapcsere és aszfaltozás történt.

– Minden felújított rész két réteg aszfaltot, egy kiegyenlítő és egy kopóréteget kap. Mindezek mellett jó hír, hogy további utak kapnak útalapot a tavalyi és idei sikeres Magyar Falu Program pályázatai segítségével. Fontosnak tartom, hogy mind az aszfaltozás, mind az útalapozás mellett a padkarendezés is megvalósul – tette hozzá az ezerötszáz lelkes kistelepülés vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában