Járőrverseny / Galériával

2022.08.04. 17:25

Honvédelmi táborban bizonyíthattak a diákok Szolnokon

A közösséghez tartozás érzését is elmélyítették.

Mészáros Géza

Fotó: Nagy Balázs

Újabb angol nyelvű honvédelmi tábor zajlik ezen a héten a megyeszékhelyen, az MH Béketámogató Kiképző Központban. A hétfőn kezdődött és péntek délutánig tartó eseményen a középiskolás fiataloknak lehetőségük adódott testközelből tájékozódni a Magyar Honvédségről, megélni a csoporton belüli összetartozást, gyakorolni az angol nyelvet.

Az első napon, a felszerelések kiosztása és a körletek átvétele után a táborozók megismerkedtek a katonai rend és fegyelem, illetve az alaki fogások és mozdulatok szabályaival, valamint a tereptan foglalkozás részeként megtanulták a térkép, és a GPS használatát. 

A második nap első foglalkozásán elsajátították a vérzéscsillapítás, az újjáélesztés, valamint a kötözési módok alapjait, majd különféle túlélési technikákkal ismerkedtek meg. Megtanulták többek között, hogyan kell menedéket építeni, tüzet gyújtani, vagy éppen vizet gyűjteni. Délután egy igazán gyermekbarát program fogadta őket a RepTárban, ahol a vasmadarak mellett katonai akadálypálya, 4D-mozi, illetve szimulátor várt rájuk, a legbátrabbak pedig a 3D-giroszkópot is kipróbálták. 

A harmadik napon a reggeli testnevelésről a katonai szervezetnél önkéntes műveleti tartalékosként szolgálatot teljesítő Szellő Imre szakaszvezető gondoskodott. A profi ökölvívó, a Boksz Világszervezet (WBO) interkontinentális bajnoka ízelítőt adott a sportág alapjaiból, ezt követően az álcázásé és a paintballé, valamint az airsoft-lövészeté volt a főszerep.

A negyedik, a média számára is nyílt sajtónap délelőttjén járőrfoglalkozást tartottak és a rádiózás alapjait sajátították el, hogy a délutáni járőrversenyen bemutassák a tanultakat. A pénteki táborzáráson elismerések átadására kerül majd sor. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában