Csataszög

2022.08.27. 15:25

Szoros kapcsolatot ápol a falu lakosaival az Év polgármestere

A munkahelyek teremtésében is előre lépne a kistelepülés.

Kovács Berta

Oravecz Zsuzsanna Éva még szabadsága idején sem tud elszakadni faluja ügyes-bajos dolgaitól Fotó: Mészáros János

Még szabadsága idején sem tud elszakadni faluja ügyes-bajos dolgaitól Csataszög első embere, Oravecz Zsuzsanna Éva, akinek munkásságát idén Év polgármestere díjjal ismerték el. A településvezető 2016 óta irányítja a kis falut, azóta pályázatok révén több érdemi fejlesztést is sikerült megvalósítania, a lakosokkal pedig jó kapcsolatot kialakítania.

Az év eleji adatok szerint mindössze 309 állandó lakossal rendelkezik Csataszög, ennek ellenére a település irányítása nem is olyan kis feladat.

Sőt, sok szempontból még nehezebb is a dolga egy parányi település első emberének, elég csak arra gondolni, hogy helyi nagyvállalkozások híján nincs érdemi adóbevétel, így igencsak szűkös keretből gazdálkodhatnak, lényegében csak a sikeres pályázatokra alapozhatnak.

Oravecz Zsuzsanna Éva azonban sikeresen megbirkózik a kihívásokkal. A korábbi polgármester 2016-ban elhunyt, így időszaki választást kellett kiírni, Oravecz Zsuzsanna Éva pedig a hét jelölt közül jelentős szavazati többséggel nyerte meg a választást.

– Előtte fél évvel jöttem haza a településre, korábban állattenyésztő telepet vezettem többfelé is, legutóbb Bócsán – idézte fel a polgármester. 

– Bár nem itt születtem, 1996-ban itt építkeztem és telepedtem le gyerekeimmel. Dolgoztam is a faluban. A helyiek többségét így már jól ismertem. A választások előtt meglátogattam legtöbbjüket, elbeszélgettem velük. Szívesen fogadtak. Tudtam, hogy nagyon fontos a lakosokkal való jó kapcsolat, tudni kell bánni az emberekkel, mindig szem előtt tartva az emberséget, tiszteletet – hangsúlyozta a falu első embere, aki mindezt családon belül is gyakorolhatta, hiszen hat saját gyermeke mellett két nevelt fiára is gondja volt.

A közigazgatás sem volt ismeretlen, mivel huszonhat évvel ezelőtt a nagykereki hivatalban dolgoztam szociálpolitikai területen, akkoriban megszereztem a közigazgatási alapvizsgát is, így átláttam az ügymenetet. Ígérni pedig csak annyit ígértem, amiben biztos voltam, hogy be tudom tartani. Ez lehetett a sikerem titka

– vélekedett a polgármester, akinek a 2019-es önkormányzati választások idején már kihívója sem akadt, egyedül indult a polgármesteri székért.

A lakosokkal való szoros kapcsolat azóta is megmaradt, bármikor felkereshetik problémáikkal, kérdéseikkel.

– Próbáltam kicsit nevelni is az embereket, például a fiatalokat rávezetni arra, hogyan osszák be a keresetüket. Előre kell tervezni, nem rögtön elkölteni mindenfélére a pénzt, ha megkapják. Igyekszem ezt a szemléletet a képviselő-testületi üléseken is szem előtt tartani – hangsúlyozta Oravecz Zsuzsanna Éva.

Az elmúlt időszakban a falu kicsinysége ellenére is sikerült látható eredményeket elérni, fejlesztéseket megvalósítani.

– Amikor megválasztottak, a művelődési ház például bosszantóan rossz állapotban volt, komolyabb rendezvények megtartásához nem volt megfelelő. De a faluban korábban nem is volt tartottak állami ünnepségeket, amit hiányoltam. Amikor megválasztottak, már sikerült egyházi ünnepséget is szervezni, karácsonyra készítettünk betlehemet is, Nagykörűből pedig áthívtuk az atyát. Csináltattam kopjafát, a négy oldala négy állami ünnepséget képvisel. A művelődési házat is folyamatosan újítottuk. Először vettem két kályhát, hogy télen is lehessen ott programokat tartani, aztán sikerült bevezetni a gázfűtést, felújítottuk a tönkrement tetőt, lecseréltük a régi székeket, melyek között sok törött volt. Azóta minden évben sikerült valamit fejleszteni a kultúrházon. A színpad is megújult, hátul öltözőket alakítottunk ki, utóbb az elektromos hálózatot cseréltük ki. Már csak egy alapos festés hiányzik.

A település központja évek óta a szó szoros értelmében virágzik, mivel polgármestere nagy hangsúlyt helyezett a településkép alakítására.

Évente virágosítanak, kialakítottak egy kellemes parkot, hiszen nem mindegy, hogy a települést átszelő úton elhaladóknak milyen arcát mutatja a falu. De vajon vezetője milyen eredményre a legbüszkébb?

– Fontos lépés volt, hogy pályázati pénzből vásárolhattunk egy falubuszt, ki is használjuk. A kicsiket így biztonságosan, gyerekülésben hordja át a falugondnok a szomszédos település óvodájába. Az időseknek, betegeknek sem jelent így gondot, ha szakrendelőbe kell menniük, vagy a nehezen mozgó embereknek Szolnokra eljutniuk. A kisbusszal kerekesszéket is lehet szállítani. A falugondnok pedig beszerzi az időseknek a gyógyszert, házhoz viszi az ebédet, szinte családsegítői feladatokat is ellát. De jelentős eredmény, hogy végeztünk járdafelújításokat is. A gyerekekre szintén gondoltunk, egy modern játszótér várja őket, ami még a más településen élők számára is csábító. Amire csak lehetett, adtunk be pályázatot, és ha nem is nyertünk mindenre pénzt, látható az eredmény.

A jövőbeli tervekről is kérdeztük a díjazott polgármestert.

– Az utak is egyre kátyúsabbak, így jó lenne arra is forrást szerezni. 

De legnagyobb kihívás a munkahelyteremtés. Most máshová járnak el dolgozni az itt élők.

– Korábban ígéretesnek indult itt egy fafeldolgozó üzem, de félbemaradt a beruházás. Most úgy néz ki, a régi ekegyárban fog működni egy üzem, így pár embernek helyben biztosít munkát. Azért is fontos lenne, hogy cégek ide települjenek, mert nincs iparűzési adóból bevételünk – fejtette ki a polgármester. 

– A másik, amit jó lenne megoldani, hogy a falu lakossága ne különüljön el két részre... Igyekszem összehozni az embereket, a kisebbséget is bevonni a falu életébe. Például a falunapokon, gyereknapi rendezvényeknél ez működik, jól megvan együtt a lakosság, ezt kellene elérni a mindennapok során is – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában