Kavalkád

2022.09.11. 16:07

A nyár után az ősz is programdús lesz Szandaszőlősön

Mustiválra várják az érdeklődőket a jövő hét végén, szeptember 16-án a szandai Lengyel Antal téren.

Rimóczi Ágnes

Nagyon sikeres volt a nyári MókaLand tábor is Beküldött fotó

Elkezdődött az ősz, ami sok színes programot tartogat a szandaszőlősiek számára. Hasonlóan változatos volt a nyár is a városrészben, a művelődési ház munkatársai sok érdekes, hasznos és szórakoztató programot állítottak össze az érdeklődőknek. 

– Bár még csak szeptember eleje van, és sok minden vár ránk az elkövetkezőkben is, már most nosztalgiával gondolunk vissza a szuper hangulatú, programokkal dúsított szandaszőlősi nyárra – kezdte beszámolóját Bulbuk Kornélia

– Ha picit visszább tekintünk, emlékezetes volt a gyereknap, majd a halételfőző verseny, szinte még szánkban érezzük a finomságok ízét. A nyári szünetben hét-tizenkét éves korosztályú gyereket fogadtunk a MókaLand táborainkba, melyek nagyon sikeresek voltak, mondhatom ezt a gyerekek és a szülők visszajelzései alapján. Voltak tánctáboraink is – sorolta a művelődési ház munkatársa. Két év kihagyás után a lakosság nagyon várta a Szandai Nyár elnevezésű programot is, a jó hangulatú eseményen számos fellépő szórakoztatta a közönséget, és a nyár további zenés programjai is nagy sikert arattak. A programok sikeres lebonyolításában pedig szerepet vállaltak az Iskolai Közösségi Szolgálat tanulói is. 

– A nyár véget ért, de a programok ősszel is pörögnek. E hét csütörtökön már lezajlott az első őszi háztáji piac, majd az ügyesség, a gyorsaság, a csapatszellem és kreativitás jegyében zajlott a családi kalandtúránk. Már készülünk a következő programra is, szeptember tizenhatodikán a Mustiválra várjuk az érdeklődőket a Lengyel Antal téren, s természetesen utána is folytatjuk – tette hozzá Bulbuk Kornélia.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában